Kultúra

Indul a szezon a Papi-féle szélmalomban

Indul a szezon a Papi-féle szélmalomban

2012. április 19., csütörtök
Indul a szezon a Papi-féle szélmalomban

Szombaton ismét élettel telik meg a Dél-Alföld egyik legismertebb „lisztgyára”, a hódmezővásárhelyi Erzsébeti úton található Papi-féle szélmalom.

A malomindító ünnepen kézi búzaőrlés, kenyértészta dagasztás és cipósütés is várja az érdeklődőket április 21-én fél tíztől, az alföldi várostól 7 kilométerre található műemlék épületnél. A malomportán álló molnárházban kiállítás nyílik a terményőrlés történetéről. A patinás malom 1856-ban épült. Az épületet a

Papi

család egészen az 1940-es évekig működtette eredeti funkciójában. A kis dombra épült csonkakúp alakú építmény külső átmérője közel 10 méter, falmagassága pedig több mint 10 méter. Az elmúlt években pályázati forrásból történt meg a malom műemléki helyreállítása, melynek keretében kicserélték az ún. nagymedve- és fargerendákat, megújították a tetőszerkezeteket, megtörtént az erőátvitelei rendszer megerősítése, illetve a négytagú szélkerék is felújításra került. A tavalyi év során a molnárházat és a kiszolgáló-épületeket hozták rendbe hagyományos saras-tapasztásos technikával. A malomindító ünnepet

Benkő Zsolt

települési képviselő nyitja meg április 21-én, szombaton délelőtt fél 10-kor, köszöntőt mond

Gajdán Bálint

, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ igazgatója. A malomhoz tartozó molnárházban korhű bútorokkal és használati tárgyakkal, valamint a terményőrlés történetét bemutató kiállítással várják a látogatókat. Az egykor ott dolgozó molnár és családja életterét bemutató tárlatot

Ozsváth Gábor Dániel

néprajzkutató ajánlja a közönség figyelmébe. A szombati rendezvényen fellép a Kankalin néptáncegyüttes és a Tökmag gyermek néptánccsoport, valamint a rendezvény ideje alatt a hely szellemének megfelelően „kovász játszóház” és más „kenyeres” foglalkozások várják a gyerekeket, de megtekinthető lesz még a malom teás-tasakokból készült makettje is!

A Papi-féle szélmalom megközelítése:

Hódmezővásárhelyről Tótkomlós felé az Erzsébeti úton kell menni; a város határától kb. 7 km-re jobbra található a szélmalom. GPS koordináták: 46.4169 / 20.3182; Földrajzi koordináták: É 46° 24' 35.82" , K 20° 22' 3.74" Cím: Hódmezővásárhely, Tanya 2310.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.