Kultúra

Áts Károly a Napsugaras Boresten + FOTÓK

Áts Károly a Napsugaras Boresten + FOTÓK

2012. április 3., kedd
Áts Károly a Napsugaras Boresten + FOTÓK

Nagy tisztesség az alsóvárosi borkurzus számára, hogy az ország legismertebb, legnépszerűbb borászainak egyike, Áts Károly elfogadta a meghívást. A Royal Tokaji főborásza ráadásul itt mutatta be 2010-es furmintját, sárgamuskotályát, valamint a híres Áts Cuvée-t, és e három premiert megfejelte azzal, hogy a sort a már kifutó tételnek tekintendő 2006-os hatputtonyos aszúval zárta.

Az Év Bortermelője-választás két legutóbbi ötös döntőjében részt vevő mádi főborász a ferencvárosi futball és a tokaji bor kettős vonzásában élte ifjúkorát. A vonzalmak nem változtak, csak épp már nagyobb hangsúly van a boron. Anno azért választotta a budafoki borászati szakközépiskolát, mert ott futballozva esélyt látott arra, hogy fölfigyel rá a Fradi. Jobban jártunk azzal, hogy a

Hugh Johnson

brit borszakíró fémjelezte mádi borászat figyelt föl rá. Visszatérve a Tokaji borvidékre, hamar, 1994-ben elszegődött a Royal Tokajihoz, ahol azóta is csodálatos műveket alkot. Nagy erénye, hogy a mádi szembe szomszéd,

Szepsy István

által kitaposott száraz bor ösvényen ugyanolyan magabiztosan igazodik el, mint a friss édes bor (Áts Cuvée) vagy az aszúk útjain.

Áts Károly

megőrizte a munkakedvét, a gyermeki életörömét és a szerénységét is. Amikor a házigazda,

Dlusztus Imre

megemlítette, hogy az övé a világ egyetlen 100 pontos bora, amit ráadásul nem egy falusi borverseny zsűrijétől, hanem a tekintélyes amerikai Wine&Spirits magazintól kapott, lehajtotta a fejét, majd más témára terelte a szót. Azt is mondta, hogy bort szeretettel kell inni. Nos, ugyanezt vallja a borestek következő vendége, a ceglédi

Kökény Benő

. Mindazok számára ajánlott ez az est, akik szeretnének megismerkedni egy eredeti emberrel, akinek különösen szép borai vannak. S mivel ezeket a tételeket itthon nem hozza kereskedelmi forgalomba, itt az alkalom, hogy a szegediek találkozzanak ezekkel a szenzációs nedűkkel. (A rendezvény április 5-én, csütörtökön 17 órakor kezdődik Alsóvároson, a Nyíl utcai tájházban. A borkóstolóra és borvacsorára a belépő 2000 forint.)

Szilágyi Árpád

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.