Bulvár

A Microsoft szerint az innováció egyik gátja a szoftverkalózkodás

A Microsoft szerint az innováció egyik gátja a szoftverkalózkodás

2012. április 29., vasárnap
A Microsoft szerint az innováció egyik gátja a szoftverkalózkodás

A Microsoft szerint az innováció egyik gátja a szoftverkalózkodás, mivel a hamisítás és kalózkodás sok újítónak veszi el a kedvét attól, hogy ötletét megossza a világgal.

A társaság tájékoztatása szerint alátámasztja ezt az is, hogy a világ legnagyobb szoftverkészítőit tömörítő Business Software Alliance (BSA) által kiadott jelentés szerint a szoftverhamisítás és jogtalan használat kereskedelmi értéke meghaladja az 58 milliárd dollárt világszerte. A jelentésben vizsgált 116 ország több mint felénél a hamisított szoftverek aránya 62 százalék vagy annál magasabb volt. A BSA, illetve az amerikai, piackutatást is végző IDC nemrég végzett, közös - több országra kiterjedő - felméréséből kiderült, hogy a fejlődő országokban a felhasználók 46 százaléka gondolja úgy, hogy a fájlcserélő oldalakon letöltött szoftverek legálisak, míg a fejlett országokban ez az arány 21 százalék. Ugyanakkor a teljes válaszadók 71 százaléka ért egyet azzal, hogy a szoftver fejlesztőinek fizetni kell, ha termékeiket használni szeretnénk. A felmérés szerint a szoftverkalózkodás káros hatásai az egész gazdaságban érezhetők. Az illegális szoftvereket használó cégek például jogosulatlan versenyelőnyhöz juthatnak a programokért törvénytisztelő módon fizetőkkel szemben. A BSA tavalyi közlése szerint Magyarországon a személyi számítógépekre (PC) jogosulatlanul telepített szoftverek értéke éves szinten 24,5 milliárd forint (131 millió dollárt). A PC-kre telepített szoftverek több mint 40 százaléka illegális másolat. Egy másik cég, a Keystone Strategy fejlődő országokban végzett felmérése szerint a burjánzó szoftverhamisítás a helyi szoftverkészítőknek évi 2,9 milliárd dollárra rúgó kart okoz. Ha a szoftverek 5 éves életciklusát vesszük figyelembe, akkor az érték 14,4 milliárd dollár, amelyből a kelet-közép európai régió 1,8, Latin-Amerika 2,7, míg Ázsia és Óceánia 9,9 milliárd dollárral részesedik. A kelet-közép-európai régiót érintő 1,8 milliárd dolláros kár éves szinten 46.400 munkahely létrejöttét veszélyezteti az ipari szektorban. Ugyanakkor a BSA-nak a PC-felhasználók körében végzett felmérése ellentmondásos eredményeket hozott: a kutatás szerint a felhasználók 71 százaléka támogatja a szellemi tulajdonjogok védelmét, ám 47 százalékuk illegális forrásból szerzi be a szoftvert.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.