Közélet

A Külügyminisztérium Tóásó szabadlábra helyezését kéri

A Külügyminisztérium Tóásó szabadlábra helyezését kéri

2012. április 19., csütörtök
A Külügyminisztérium Tóásó szabadlábra helyezését kéri

A Külügyminisztérium a bolíviai kormánytól és igazságügyi szervektől azt kéri, hogy tartsák be a saját büntetőeljárási törvényük határidőkre vonatkozó szabályait, és haladéktalanul rendelkezzenek Tóásó Előd szabadlábra helyezéséről.

A tárca az MTI-hez csütörtökön, a "Tóásó Előd-ügy kirobbanásának 3. évfordulója" alkalmából eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: "Bolívia szuverén jogát nem vonjuk kétségbe arra vonatkozóan, hogy a területén bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyeket felelősségre vonják, azonban a magyar kormány kezdettől fogva hangsúlyozza, hogy elutasít mindenfajta terrorista tevékenységet". Magyarország megad minden jogszerű konzuli és egyéb segítséget "a bajba jutott magyar állampolgárnak, és követeli, hogy a bolíviai hatóságok igazságos, átlátható, pártatlan, politikai befolyástól mentes eljárás során hozzanak döntést a büntetőjogi felelősség kérdésében" - tették hozzá. Mint felidézték, 2012. április 16-án volt három éve annak, hogy a bolíviai különleges erők felszámoltak egy állítólagos terrorista csoportot Santa Cruz városában, s annak során életét vesztette a magyar állampolgársággal is rendelkező

Rózsa-Flores Euardo

, az erdélyi magyar

Magyarosi Árpád

és az ír

Michael Dwyer

.

Tóásó Előd

magyar állampolgárt letartóztatták, őt a bolíviai hatóságok fegyveres felkelés és terrorizmus vádjával azóta is fogva tartják. A La Razón című bolíviai lap szerdán a honlapján azt írta: a vádlottak előzetes letartóztatásának a megszüntetését fogják kérvényezni Tóásó Előd és horvát-bolíviai társa ügyvédjei a Rózsa Flores Eduardo nevéhez kötődő, úgynevezett terrorista összeesküvési ügyben.

Gerardo Prado

, az erdélyi születésű Tóásó Előd és a horvát-bolíviai állampolgárságú Mario Francisco Tádic Astorga - mindketten Rózsa csoportjának tagjai voltak - védőügyvédje nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy "a pernek el kellett volna már évülni, hiszen ezt mondja ki a bolíviai büntetőeljárási kódex 133. cikke, amely szerint a feljelentést követő három éven belül be kell fejezni a pert, vagyis az már kimúlt". A védőügyvéd szerint Tóásó és Tádic őrizetének a megszüntetése érdekében már hivatalból is el kellett volna járniuk a hatóságoknak, de ennek ellenére jelezte, hogy beadványt nyújt be erről az illetékes törvényszéknek, s ebben kéri az eljárás megszüntetését a következő napokban. Május 15-én ül össze az a bolíviai bíróság, amely megkezdi az úgynevezett terrorista összeesküvési ügy érdemi szakaszának tárgyalását, miután tavaly november elején az illetékes bolíviai bíróság lezárta a per vádemelési szakaszát, és esküdtszék elé utalta a 39 gyanúsítottat, köztük a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.