Közélet

130 hallgató modellezi az ENSZ működését + VIDEÓ

130 hallgató modellezi az ENSZ működését + VIDEÓ

2012. április 12., csütörtök
130 hallgató modellezi az ENSZ működését + VIDEÓ

Az elmúlt két év sikereit követően idén is megrendezik a SzeMUN-t, azaz a Szeged Model United Nations (az Egyesült Nemzetek Szervezetének Modellezését) a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán április 11-13 között.

A konferenciát 2010-ben rendezték meg előszőr 80 diák részvételével, majd 2011-ben már 15 nemzet 110 diákja képviseltette magát. Az idei konferenciára 5 kontinensről 130 hallgató érkezik majd. Idén 6 bizottságban tehetik próbára magukat a diákok: a Biztonsági Tanácsban, a Történelmi Biztonsági Tanácsban, az Emberi Jogok Bizottságában, a Környezetvédelmi Program Bizottságában, a Leszerelési Bizottságban és a Fejlesztési Program Bizottságában. A delegáltak a konferencia második felében közösen dolgoznak, és delegációkat alkotva a Közgyűlésen vitázhatnak. A konferencia különlegességét adja, hogy olyan vendégek tisztelik meg jelenlétükkel a rendezvényt, mint

Tisovszky János

, az Egyesült Nemzetek Bécsi Információs Szolgálat igazgatója,

Liwa-Horváth Krisztina

, Consultant for Hungary, United Nations Information Service, valamint

Hóvári János

, globális ügyekért felelős államtitkár-helyettes. A konferencia célja, hogy gyakorlati tapasztalattal gazdagítsa a diákok egyetemi tanulmányait. A bizottságokban nem csupán az angoltudás, a nyilvános szereplés és a háttérismeretek mérettetik meg, hanem a kommunikációs és együttműködési készség és a tárgyalástechnikai tudás is. A nehéz bizottsági munka után a delegáltak kötetlenebb környezetben is megismerkedhetnek egymással, a konferencia ugyanis számos programmal szolgál a résztvevők számára.

További információk a konferencia honlapján ITT.

http://www.youtube.com/watch?v=x1gTFyBMGrI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.