Sport

Vízilabda: hozta a papírformát a Szeged Beton (FRISSÍTVE)

Vízilabda: hozta a papírformát a Szeged Beton (FRISSÍTVE)

2012. március 3., szombat
Vízilabda: hozta a papírformát a Szeged Beton (FRISSÍTVE)

Nem szép, de eredményes játékkal, gólzáporos mérkőzésen hozta a papírformát az A-Híd Szeged Beton férfi vízilabdacsapata a BVSC ellen.

Bár hamar elhúzott három góllal is a kupagyőztes gárda, a hazaiak az első negyed végére ki tudtak egyenlíteni (3-3). A folytatásban aztán jött a gólzáporos adok-kapok, egyik védelem sem remekelt, s a kapuban kezdő

Molnár Dávidnak

sem mentek annyira a bravúrok. Annál inkább hozta formáját a háromszoros olimpiai bajnok

Molnár Tamás

, aki háromszor köszönt be a hazai kapuba (6-9). Fordulás után szinte uralta a játékot Vincze Balázs vezetőedző egykori együttese s két szegedi találat után ötgólos hátrányba kerülve elkezdte megszórni magát zsinórban négyet hintve - ismét Molnár Papesznek kellett nyugtatni a kedélyeket (10-12). A végjátékban aztán

Baksa László

érkezett a kapuba, védett is hármat, miközben társai újra növelték a szegedi előnyt. A 29. percben egy a hazaiaknak befújt büntetőt követően azonban cserével végleg kipontozódva vissza kellett adja helyét a fiatal Molnárnak, ám ez sem segített a zuglóiakon, végül maradt a négy gól, 15-11-es győzelmet aratott a Beton a Szőnyi úton.

Férfi vízilabda OB I 18. forduló:

BVSC-Zugló - A-Híd Szeged Beton 11-15 (3-3, 3-6, 4-3, 1-3)

Budapest, Szőnyi út, 400 néző. Vezette: Fekete Balázs, Birri Gabriella.

BVSC:

Györke - Szűcs, Ambrus 2, Borsós 2, Kotsidis 2, Hőna, Deme 1.

Csere:

Rajna, BEDŐ 2, Mészáros 1, Szűcs 1, Nagy, Kriszt, Zsoldos, Meixner (kapus).

Edző:

Dabrowski Norbert.

A-Híd Szeged Beton:

Molnár D. - JUHÁSZ 2, Kiss 1, Turzai 2, Kayes 1, HEGEDÜS 2, Somogyi 2.

Csere:

Baksa (kapus), Bálint, Lehmann, Varga P. 1, MOLNÁR T. 4, Márkus.

Edző:

Vincze Balázs.

Gól - emberelőnyből:

8/1, ill. 13/6.

Ötméteresből:

1/1 ill. 2/2.

Kipontozódott:

Nagy (26'), Baksa (29' - cserével végleg).

További eredmények:

PVSK-Fűszért - Groupama-Honvéd 5-14 (0-5, 1-3, 4-4, 0-2) OSC - Kaposvári VK 11-7 (2-1, 1-0, 5-3, 3-3) Kalo MÉH-CS&K Szentesi VK - ZF-Eger 8-14 (4-4, 2-4, 1-2, 1-4) Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP - FTC-Fisher Klíma 15-5 (5-1, 4-0, 4-2, 2-2) Debrecen - TEVA-Vasas-UNIQA 3-8 (0-2, 1-0, 1-3, 1-3)

A férfi vízilabda OB I jelenlegi állása:

#

Csapat

M.

Gy.

D.

V.

Lg.

Kg.

Gk.

P.

1.

A-Híd Szeged Beton VE

17

14

2

1

193

132

61

44

2.

TEVA-Vasas-UNIQA

17

13

2

2

225

120

105

41

3.

ZF-Eger

17

13

2

2

201

124

77

41

4.

Groupama Honvéd

17

13

1

3

224

134

90

40

5.

Szolnoki Dózsa–KÖZGÉP

17

12

3

2

198

107

91

39

6.

Debrecen

17

8

1

8

143

116

27

25

7.

FTC-Fisher Klíma

17

5

2

10

139

184

-45

17

8.

Kalo MÉH-CS&K Szentesi VK

17

5

1

11

148

200

-52

16

9.

BVSC-Zugló

17

3

1

13

129

202

-73

10

10.

Kaposvári KK

17

3

1

13

114

210

-96

10

11.

Orvosegyetem SC

17

2

1

14

109

205

-96

7

12.

PVSK-Fűszért

17

2

1

14

119

208

-89

7

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.