Írjon nekünk

Egyetem

Szent-Györgyi Albertről nyílt kiállítás Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szent-Györgyi Albert és a világban dolgozó nemzetközi hírű magyar feltalálók, kutatók munkásságáról nyílt kiállítás kedden Szegeden, az egyetem Interaktív Természetismereti Tudástárában.

Mint Pálfi György nyugalmazott múzeumigazgató, a tárlat készítője az MTI-nek elmondta: a világnak és az országnak is meg kell ismernie a magyarok tehetségét. Ezt szolgálja a 21 tablóból álló tárlat, amelyet Szegedre állított össze.

A Szent-Györgyi Albert életéről szóló rész több tucat fotóval illusztrálja a kutató életét, a tudóst és az embert. Láthatók képek a gyermekkorról, az iskolás évekről, a laboratóriumban folyó kezdeti munkáról, a munkatársakról, valamit az idős, de még mindig dolgozó Szent-Györgyiről is. A kiállítás anyagát 2005 óta gyűjtötte Pálfi György.

A fotók mellett több tárolóban a tudósról megjelent kiadványokat, tanulmányokat, dolgozatokat gyűjtöttek össze és látható a kiállításon egyebek közt az a polariméter, mellyel a professzor Szegeden dolgozott. A tárlat 2012. április 20-ig tekinthető meg.

“A tárlat Szent-Györgyi Nobel-díjának 75. évfordulójára készült, de nemcsak az ő munkásságát akartam bemutatni, hanem azt is, amit a magyar vagy magyar származású kutatók tettek a világ fejlődéséért” – hangsúlyozta Pálfi György.

Korábban Vécsei László, az Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja a tudósról elmondta: Szent-Györgyi Albert az egyetlen olyan magyar Nobel-díjas, aki az elismeréshez vezető munkájának döntő részét Magyarországon, azon belül is Szegeden végezte.

Szent-Györgyi Albert a világ legnagyobb tudományos elismerését a biológiai égési folyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában kapta.

Kommentek

Egyetem

A rektor sem rutinból tartja az előadásokat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az egyetemisták körében kedvelt előadó vallja, hogy rutinból nem szabad előadást tartani és szerinte nem azért figyelnek jobban az előadásain, mert ő a rektor. Kommentek

Tovább olvasom

Egészség

Korszerű bölcsőt kapott a Nőgyógyászati Klinika Újszülött Osztálya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Lehetővé teszi a picik biztonságos transzportálását az épületben.

Tovább olvasom

Egyetem

Ki volt Szent-Györgyi Albert? Filmpremiert tartottak a szegedi egyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Csodálattal és hálával című alkotás Budapest, Szeged és Woods Hole mellett a Nobel-díjas tudós életének más állomásait, illetve jeles eseményeit és szereplőit is bemutatja.

Tovább olvasom

Aktuál