Közélet

Makrai: Március végére befejezzük a tavaszi nagytakarítást

Makrai: Március végére befejezzük a tavaszi nagytakarítást

2012. március 28., szerda
Makrai: Március végére befejezzük a tavaszi nagytakarítást

Ahogy megírtuk, a város tavaszi nagytakarítását végzi a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., este kilenctől locsolókocsik járják az utakat. Makrai László portálunknak elmondta, az elmúlt esztendőben 100 millió forintot költöttek a város tisztán tartására.

A város tavaszi takarítási munkálatai közvetlenül hó elolvadása után, február végén kezdődtek meg egy nagy teljesítményű, és egy kis teljesítményű seprőgéppel, valamint egy darab nagy teljesítményű locsoló tehergépkocsival. A tél elmúltával a kiszórt síkosságmentesítő anyagokat – ami zeolit, bazaltkő valamint a marosi homok lehet – visszagyűjtését végzik a Kft. munkatársai.

Ahogy megírtuk

, a tavaszi nagytakarítás részeként a locsolókocsik járják éjszakánként a város útjait. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. három autója 150 kilométert mos le egy éjszaka alatt.

Makrai László

ügyvezető portálunknak elmondta, este kilenc és reggel hat óra között mossák az utakat, egy éjszaka alatt mintegy 110 köbméter vizet használnak fel ehhez. Hozzátette, a locsolókocsik a tavaszi nagytakarítás alkalmával, illetve nyáron hőségriadó elrendelésekor járják a várost. Elsődlegesen éjszaka dolgoznak, kivételes esetekben azonban nappal is. „A közegészségügyi jogszabályok szerint csak ivóvizet lehet használhatunk ezekhez a munkálatokhoz” – hangsúylozta Makrai.

Több cég is felel a város tisztaságáért

„A tavaszi nagytakarítást megelőzően tárgyalásokat kezdeményeztünk a többi, Szeged város tisztaságáért felelős céggel is, vagyis a Magyar Közút Zrt.-vel, a Szegedi Közlekedési Kft.-vel és a Szeparkkal. Társaságunk március végére befejezi a nagytakarítást, azonban a másik két illetékes és felelős társaság sajnos jelentősen le van maradva kapacitás hiányában” – magyarázta.

A lakosok többsége nincs tisztában azzal, hogy kinek mely területek tisztán tartása a feladata, így általában a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-t érik kritikák. „A felelősség tekintetében még egy illetékes csoport említhető, az ingatlanok magántulajdonosai, az üzemeltetők, bérlők, illetve az intézmények, közintézmények és vendéglátó egységek tulajdonosai, fenntartói. A hatályos rendelet szerint az épület előtti járdaszakasz takarításáért ugyanis ők a felelősök. A rájuk háruló feladatokkal – tisztelet a kivételnek – nincsenek tisztában” – közölte Makrai László. A nem-dohányzok védelmében év elején életbe lépett törvény azon következménye is problémát okoz, hogy a dohányosok a közterületekre kényszerülnek. Sok esetben a vendéglátóegységek üzemeltetői, tulajdonosai nem gondoskodnak hamutálakról, így sok helyen szétdobált csikkek látványa is rontja a közterületek látványát. „Ennek ellenőrzése klasszikusan az önkormányzat közterület-felügyeletének van a hatás- és feladatkörében, ám a helyzetért szintén a társaságunkat véli helytelenül felelősnek a lakosság” – jegyezte meg.

Tavaly százmilliót költött Szeged takarítására a Kft.

Makrai László arról tájékoztatott, hogy közgyűlési rendelet alapján végzik a takarítási munkálatokat. A helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól, valamint az egyes köztisztasági tevékenységek ellátásáról szóló rendelet értelmében tulajdonképp egész évben folyamatosan takarítja a város a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. „A Belvárosi híd közútfelületének takarítása heti két alkalommal történik, valamint a járda takarítása is heti kétszer. A fémszerkezet mosását minden év áprilisáig elvégezzük. A graffitik eltávolítását alvállalkozó bevonásával folyamatosan végzi társaságunk” – tudatta. Általában kettő nagy teljesítményű és egy, a járdák illetve kerékpárutak takarítására alkalmas seprőgéppel végzik a takarítást, a portalanítást pedig négy nagy teljesítményű locsoló tehergépkocsival. Makrai Lászlótól megtudtuk, általában negyven főt tudnak munkába állítani. A cég tavaly a kézi illetve a gépi éves takarításra 100 millió forintot költött, az önkormányzati támogatás ezzel szemben 37 millió volt. Szakmai szempontokat figyelembe véve Makrai szerint érdemes lenne, hogy Szeged úthálózatát és a parkolókat egy szolgáltató tartsa tisztán, természetesen a megfelelő források biztosítása mellett. Az igazgató úgy látja, ahhoz, hogy folyamatosan tiszta lehessen a város egész területe, 150-160 millió forintos technikai fejlesztés lenne indokolt. A munkálatokhoz ugyanis két nagy, egy közepes és két kis teljesítményű seprőgépre lenne szükség, továbbá kettő kis és négy nagy teljesítményű locsolókocsira. A személyi feltételekkel kapcsolatban pedig azt közölte, a technikát kiszolgáló személyzet mellett napi 60 főállású dolgozóval lehet ellátni ezt a feladatot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.