Sport

Labdarúgás: nem bírt az Algyő a szegedi gyorssal

Labdarúgás: nem bírt az Algyő a szegedi gyorssal

2012. március 24., szombat
Labdarúgás: nem bírt az Algyő a szegedi gyorssal

A hazaiak támadójátékából hiányzott a kreativitás és az átütőerő, s a Hegyesi Zsolt és Dürgő Péter vezette vendégek kontráival szemben sem volt orvosságuk.

A megyei I. osztályban a hétvégi, 20. forduló egyik leginkább várt mérkőzésére Algyőn került sor, ahol a dobogó harmadik helyén álló hazaiak a tizenharmadik Szegedi VSE-vel csaptak össze. Mindkét együttes jó formában készült a derbire, hiszen

Takács Zoltán

legényei az előző körben fantasztikus 1-0s diadalt arattak az éllovas Mórahalom vendégekét (pontszámban beérve ezzel Szőke Péteréket), míg a vasutasok a HFC II. elleni 2-0-lal mutatkoztak be a tavaszi szezonban (s tértek vissza több év után a SZVSE-stadionba). Nem hiába tartott az algyőiek kiváló vezetőedzője a meccstől: tanítványai ezúttal nem tudták megismételni mórahalmi produkciójukat. A több játékosát is nélkülöző (

Sebők László, Szabados Csaba, Takács Roland, Garamvölgyi Bence

nem állhatott rendelkezésére, s a sérült

Hadár Attila

is csak a végére szállt be) vendéglátó igyekezett ugyan birtokolni a bogyót, beszorítani ellenfelét, s hamar vezetést szerezni, próbálkozásait azonban ezúttal nem koronázta siker. Meddő mezőnyfölényben futballoztak Bogdánék, Weszelovszky kapuját nemigen veszélyeztették. A látogatók kontrákra rendezkedtek be, egy-egy gyors ellencsapással kíséreltek meg zavart okozni. Miközben csak erőlködött a favorit, a 34. percben le is csapott a Kántor-csapat.

Hegyesi Zsolt

több ember mellett iramodott meg a szélen, középre tálalt, az érkező

Dürgő Péter

pedig higgadtan lőtt UTC-futsalos társuk,

Tombácz Róbert

hálójába; 0-1. A játék képe a második félidőben sem változott. Az algyői akciók továbbra is nélkülözték a frissességet, a dinamikát, a pontosságot, az átütőerőt, a masszív vendégek biztosan őrizték előnyüket. A 76. percben tovább nehezedett a hazaiak helyzete,

Koza Zsoltot

ugyanis második sárga lappal kiállította a bíró. A SZVSE a 89. percben biztosította be győzelmét. Ekkor Hegyesi Zsolt tört be a büntetőterületen belülre, nem tudták szabályosan szerelni, buktatták. A megítélt tizenegyest a sértett értékesítette; 0-2. Vereségével az Algyő nagy lehetőséget szalasztott el, hiszen amennyiben sikerült volna begyűjtenie a három pontot, megelőzhette volna a Mindszenten ikszelő Mórahalmot. Hadárék így továbbra is maradnak a bronzos pozícióban, míg Hegyesiék bizonyosan javítanak pár helyezést.

A megyei I. osztály 20. fordulójában:

Algyő SK - Szegedi VSE 0-2 (0-1).

Algyő, 200 néző, vezette: Kovács Attila.

Algyő:

Tombácz - Szigeti, Koza, Gábor, Daróczi, Balogh N., Gonda (Orosházi 70'), Balogh Á., Farkas Sz. (Hadár 60'), Hegedűs, Bogdán. Vezetőedző: Takács Zoltán.

SZVSE:

Weszelovszky - Báló R., Hegyesi Á., Mazula (Buda 60'), Ágoston, Szalma (Papp D. 88'), Simon, Márki, Nagypál, Dürgő, Hegyesi Zs.

Gólszerző:

Dürgő P. (34'), Hegyesi Zs. (11-esből 89')

Kiállítva:

Koza (76') Takács Zoltán:

"Borzasztóan rossz napot fogtunk ki, elsősorban az előre való játékban. Támadásainkból hiányzott a kreativitás, a hatékonyság, ez persze mit sem von le a vendégek sikerének jogosságából. A SZVSE felszabadultan futballozott, zártan, betömörülve, abból pedig veszélyesen kontrázott. Természetesen nem történt tragédia, megyünk tovább, készülünk a következő mérkőzésre. Jövő héten Vásárhelyen mindenképpen győznünk kell, s akkor visszatérünk a helyes kerékvágásba."

Kántor Ferenc:

"Rangadóhoz méltó színvonalú találkozón megérdemelt sikert arattunk. Mentálisan is jól felkészültünk, s a csapat maximálisan betartotta az utasításokat. Tudatosan átengedtük a területet a hazaiaknak, s eredményesen kontráztunk, taktikai elképzelésünk ezúttal teljes mértékben bevált. Ez egész együttesnek gratulálok, de külön kiemelném Hegyesi Zsoltot és Dürgő Pétert, akik igazi vezéregyéniségként húzták magukkal a társaikat, köztük azt a négy ifista korú fiatalembert, akit ezúttal is pályára tudtunk küldeni. Nehéz úton indultunk el a télen, s úgy tűnik, jó úton haladunk, ám természetesen nem bízzuk el magunkat."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.