Sport

Jégkorong: az utolsó tavaszi Volán-meccs jön

Jégkorong: az utolsó tavaszi Volán-meccs jön

2012. március 24., szombat
Jégkorong: az utolsó tavaszi Volán-meccs jön

Vasárnap este véget érnek a jégkorong OB II 2011-2012. évi küzdelmei. Utolsó szezonbeli meccsén a Tisza Volán-MTK együttese az Újpestet fogadja a szegedi műjégpályán. A találkozó után éremosztásra is sor kerül.

Szép búcsúra készül a szezontól a Tisza Volán-MTK jégkorongcsapata az OB II-ben, ehhez vasárnap este 18 órától az Újpest felett kell diadalmaskodniuk Hetler Ádáméknak. Ez eddig nem okozott gondot a szezonban, hiszen a sereghajtó lilákat előbb idegenben 9-4-re, itthon 8-5-re, majd legutóbb ugyancsak a fővárosban 7-1-re győzték le

Kalocsa László

tanítványai. Január vége óta azonban váratlanul sorra aratják győzelmeiket a vasárnapi vendégek idegenben és otthon egyaránt, egyedül a Debrecentől kaptak ki, de következő alkalommal vissza is vágtak. "Mindenféleképpen nyerni szeretnénk, dacára annak, hogy az ellenfélről úgy hírlik, a MOL-ligás kapusukkal,

Szőke Attilával

, illetve

Virág Csabával

érkeznek Szegedre. Az utóbbi mérkőzéseiken egyre jobb formát mutattak az újpestiek, sorra nyerték meccseiket mivel a MOL-ligás csapatból most már tudnak az OB II-ben is bevetni embereket" - mondta el portálunknak Kalocsa László vezetőedző, aki ezúttal is hangsúlyozta, hogy szép játékkal és győzelemmel szeretné a csapat megköszönni az egész szezonbeli szurkolást a meccsről meccsre kilátogató több száz fős, nem ritkán az ezret is meghaladó drukkerhadnak. Mivel az OB II dobogójának második helyét már korábban bebiztosította a szegedi hokicsapat, így a vasárnapi mérkőzést követően éremosztásra is sor kerül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.