Egyetem

Idén a ContiTech becsülte leginkább a szegedi végzősöket + FOTÓK

Idén a ContiTech becsülte leginkább a szegedi végzősöket + FOTÓK

2012. március 21., szerda
Idén a ContiTech becsülte leginkább a szegedi végzősöket + FOTÓK

A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is átadták a szegedi egyetem tavaszi állásbörzéjén az Alma Mater Díjat szerdán a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A hetedik alkalommal adományozott elismerést ezúttal a ContiTech Rubber Industrial Kft. vehette át.

Görög Márta

, az SZTE Alma Mater vezetője elmondta, talán soha nem volt annyira aktuális az egyetem és a munkaerőpiac együttműködése, mint most. Az Alma Mater a díjjal is igyekszik hallgatói elhelyezkedési esélyeit növelni, munkaerőpiacra lépését segíteni. Az alumni intézmény figyelemmel kíséri ugyanis, hogy melyek azok a gazdasági társaságok, amelyek intenzív, aktív tevékenységet folytatva együttműködnek az SZTE Alma Materrel állásbörzék, képzések keretében, vagy együttműködési szerződések révén. E cégeket minden tavasszal megkérdezik a foglalkoztatottak létszámáról, és évről évre e szempontok figyelembe vételével ítélik meg az Alma Mater Díjat. Az elismerést idén a ContiTech Rubber Industrial Kft. vehette át, mely ipari gumitermékek előállításával foglalkozik, hevedereket, gumi- és speciális tömlőket gyártanak. 51 szegedi egyetemen végzett hallgató saját munkavállalójuk, akik pénzügyi, a logisztikai, mérnöki, valamint humán területen dolgoznak, illetve számos vegyészt is "kapott" a cég a szegedi universitastól, mellyel egyébként a kutatásfejlesztés területen is együtt dolgoznak - tájékoztatott a díjat átvevő

Csáki Katalin

HR-menedzser. A cég a világ számos országában értékesít hevedereket és tömlőket. Tavaly több mint 560 főt foglalkoztattak, több mint 150 munkatársuk rendelkezik felsőfokú végzettséggel. A díjat átadó

Szabó Gábor

rektor méltatta a ContiTech tevékenységét és az egyetemmel való együttműködését. Hozzátette: Amerikában járva mindig azt tapasztalta, hogy az alma mater-szervezetek az egyetemek egyik legfontosabb erőforrását képezik - mára már Magyarországon is kezdjük megérteni, mennyire nagy szükség van a végzős hallgatókkal való kapcsolattartásra, mely nem egyszer kapcsolódik össze ipari együttműködésekkel. A rektor arról is beszélt, ma már egy universitas küldetése messze több annál, mint amit annak idején

Humboldt

elképzelt, hogy okos emberek okos diákokat tanítanak - az egyetem oktatási funkcióját sem tudja maradéktalanul ellátni a gazdasági szereplőkkel fenntartott élő és érdemi kapcsolatok nélkül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.