Kultúra

Állambiztonság és művészet az Emlékpontban

Állambiztonság és művészet az Emlékpontban

2012. március 8., csütörtök
Állambiztonság és művészet az Emlékpontban

Állambiztonsági jelentéseken keresztül mutatja be az 1960-as évek helyi művészeti életét a hódmezővásárhelyi Emlékpont következő kiállítása, amelynek részeként az ügynökök beszámoltatására szolgáló úgynevezett találkozási lakást, vagyis T-lakást is berendeznek. Ehhez korabeli lakberendezési tárgyakat várnak a szervezők.

Mészáros Tamás

kurátor a kiállítást beharangozó csütörtöki tájékoztatón elmondta: a vásárhelyi festőiskola tagjainak megfigyelését követhetik figyelemmel az érdeklődők a kiállításon. "Az alföldi realizmus egy, a központitól eltérő stílust képviselt, s az állambiztonsági szervek valamilyen kockázatot láttak ebben a különutasságban, ez okozhatta az állambiztonsági szervek érdeklődését a vásárhelyi festők iránt" - fogalmazott a kurátor. Hódmezővásárhely művész- és tágabban értelmezett kulturális életéről egyébként lényegesen több 1960-as évekre vonatkozó, értékes állambiztonsági anyag maradt fenn, mint a hasonló méretű városok esetében. A tárlat egyediségét jelzi, hogy Magyarországon most jön létre először egy olyan kiállítás, ami egy vidéki város útkereső értelmiségeinek és szellemi műhelyeinek tevékenységét mutatja be, méghozzá az állambiztonsági szolgálatok szemüvegén keresztül. A kiállításon festmények és állambiztonsági iratok is láthatóak majd. A tárlat ötlete két évvel ezelőtt vetődött fel, s több éves állambiztonsági kutatás előzte meg - tette hozzá Mészáros Tamás. A tárlat részeként kialakítanak egy T-lakást, ami a megbízható hálózati személyek beszámoltatási helyszíne volt. Ezeket az ingatlanokat a tulajdonosok hosszabb-rövidebb időre a belügyi szervek rendelkezésére bocsátották, általában különböző juttatások fejében. A lakások gyakran olyan társasházakban voltak, ahol sokan mozogtak és nem tűnt fel, hogy bizonyos emberek rendszeresen felbukkannak. Hódmezővásárhelyen egy Tiszavirág és egy Rózsa fedőnevű T-lakásról is vannak adatok. Emellett az ügynökök és az állambiztonsági tisztek találkoztak külterületeken és autókban is, de a megbízható ügynökök kényelmes beszámoltatására a lakásokban volt lehetőség. Az Emlékpont ehhez a titkos belügyi lakáshoz keres korabeli berendezési tárgyakat, például bútorokat, lámpákat, lemezjátszót. A felajánlásokat március végéig várják, a kiállítás április közepén nyílik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.