Gazdaság

Alacsony forgalomban csökkentek az árfolyamok a héten

Alacsony forgalomban csökkentek az árfolyamok a héten

2012. március 4., vasárnap
Alacsony forgalomban csökkentek az árfolyamok a héten

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) alacsony forgalomban általában csökkentek az árfolyamok az elmúlt héten; a globális piacokon ezen a héten sem történt komolyabb korrekció, bár a jelenlegi szinteket látva egyre többen számítanak jelentős visszarendeződésre.

A BÉT részvényindexe, a BUX 19309,94 ponton zárt pénteken, egy hét alatt 63 pontot, 0,32 százalékot gyengült. A részvénypiac forgalma 40,1 milliárd forint volt, míg az előző héten 45,2 milliárd forint értékben születtek üzletek. A vezető részvények közül a Richter volt a hét nyertese, a leggyengébben a Magyar Telekom szerepelt. Magyarországon a hét fő eseménye az MNB kamat-meghatározó ülése volt, ahol a várakozásokkal összhangban nem módosították a jelenleg 7 százalékon álló irányadó kamatot. A döntés utáni közleményből és a sajtótájékoztatón elhangzottakból megerősítést nyert, hogy a jövőbeli kamatpálya elsősorban a piaci folyamatoktól függ, és az új összetételű monetáris tanács amennyiben lehetőség nyílik rá, nem fog habozni a monetáris lazítással - foglalta össze a CIB Bank. Nem történtek komoly fejlemények a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megállapodással kapcsolatban sem a héten. A CIB Bank szerint a megjelent nyilatkozatok megerősítik, hogy a tárgyalások nem lesznek zökkenőmentesek, sőt egyelőre az indulási időpont is bizonytalan. A legutolsó kormányzati nyilatkozatok szerint a második negyedévben születhet meg a megállapodás. A forint árfolyamát az elmúlt héten is elsősorban nemzetközi tényezők határozták, ezeken belül is kiemelkedő volt az Európai Központi Bank (EKB) likviditási intézkedéseinek közvetett pozitív hatása. Ennek eredményeként csaknem egész héten erősödött a forint a főbb devizákkal szemben. Az euróhoz képest csütörtökön a forint a 287-es szintet is elérte.

A héten tele volt a makrogazdasági naptár

Európában és a tengerentúlon is, a közzétett számok pedig vegyes képet festenek a két nagy gazdaság állapotáról. Az Egyesült Államokban a munkaerőpiaci statisztikák jól alakultak, a feldolgozóiparra vonatkozó számok azonban már nem egyöntetűen pozitívak, és a fogyasztási statisztikák is kis gyengülést jeleznek. Az euróövezetben eközben új rekordra emelkedett a munkanélküliségi ráta, a legfrissebb inflációs adatok pedig a dráguló energiaárak hatását mutatják. A PMI indexek megerősítik, hogy a gazdaságban elkerülhetetlen a recesszió, és az egyedi országokra vonatkozó adatközlések a monetáris unión belül egyre növekvő különbségeket jeleznek a jól teljesítő tagállamok (különösen Németország) és a válság, valamint a költségvetési kiigazítási kényszer által sújtott periféria gazdasági teljesítménye között. Rendkívül alacsony forgalmú és igazi irány nélküli kereskedés jellemezte a BÉT részvényszekcióját az elmúlt napokban. A gyorsjelentési szezon a végéhez közeledik Amerikában és Európában is, újabb EKB vagy Fed "pénzöntés" nem várható, így a figyelem újra a makorgazdasági környezetre, illetve az ebben rejlő kockázatokra terelődhet, ami nyereségrealizálási periódust indíthat el. Az OTP a múlt héten 0,12 százalékkal gyengült, 4.035 forinton zárt pénteken. A Mol 0,97 százalékkal 18.900 forintra gyengült. A Magyar Telekom papírja 2,37 százalékkal 577 forintra drágult/gyengült. A Richter egy hét alatt 2,18 százalékkal erősödött, pénteken 38.830 forinton zárt. Az Egis részvények ára 1,47 százalékkal 16.060 forintra csökkent. A kis és közepes kapitalizációjú papírok mutatója, a BUMIX egy hét alatt 12,98 ponttal, 1 százalékkal nőtt, 1.310,70 ponton zárt pénteken.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.