Sport

Tenisz: bizakodva várja a magyar egység a párharcokat

Tenisz: bizakodva várja a magyar egység a párharcokat

2012. február 10., péntek
Tenisz: bizakodva várja a magyar egység a párharcokat

Péntek délután kezdődik a hétvége legjelentősebb szegedi sporteseménye, a magyar-ír tenisz Davis Kupa-találkozó. A párharc első két egyesét Kellner Ádám és Fucsovics Márton vívja Louk Sorensennel és Conor Nilanddal.

A csütörtöki sorsolást követően a magyar csapat első számú játékosával és a kapitánnyal beszélgettünk, milyennek ítélik a sorsolást, milyen összecsapásokra számítanak. "

Louk Sorensen

csak a harmadik számú játékosa az ír Davis Kupa-csapatnak a jelenlegi világranglista alapján. Kétszáz körüli játékos volt régebben, de úgy tudom, egy sérülés hátráltatta.

Conor Niland

az első számú teniszező az ír egységben, ez nem is meglepő,

Marcinak

fel kell vennie a kesztyűt, és meg kell vele harcolnia" - értékelte az első napon sorra kerülő párviadalokat előzetesen

Kellner Ádám

. "A borítás miatt gyors labdamenetek lesznek, a szervareturnökre kell nagyon felkészülnünk, és az első két ütésre fokozottan koncentrálnunk" - hívta fel a figyelmet a magyar játékos. "Úgy gondolom, kedvező a sorsolásunk. Kellner Ádám rutinos játékos, vívott már ehhez hasonló tétmeccseket. Fucsovics Márton először játszik ilyen jellegű tétre menő mérkőzést, jóllehet volt alkalmam már tavaly is kipróbálni párosban a beloruszok ellen, egyesben pedig, tét nélküli mérkőzésen Ciprus ellen. Épp szerdán töltötte be 20. évét, többek között emiatt is úgy érzem megérett arra, hogy bedobjuk a mélyvízbe" - közölte az első napi egyesek sorsolása kapcsán

Hornok Miklós

. A magyar csapat kapitánya emellett kifejtette, milyen szempontokat vett figyelembe csapata összeállításánál. "Rendkívül gyors pályán fogunk játszani, ilyen borításon Kellner Ádám már bizonyított, illetve a viszonylag tiszta, gyorsabb, laposabb, hamar agresszív ütésekre építő játéka már eddig is érvényesült. Ő a legelőkelőbben rangsorolt játékosunk, rutinjára és hatalmas szívére nagyon számítok. Fucsovics Márton tehetsége megkérdőjelezhetetlen, világszinten nagyon komoly nemzetközi potenciál van benne, amit eddig még nem sikerült érvényre juttatni, de hamarosan meghatározó alakja lehet a magyar tenisznek.

Balázs Attilára

mindig lehet számítani, salakon jelenleg ő a legjobb játékosunk, azonban most nem sikerült salakpályát biztosítani erre a mérkőzésre, ezért kénytelen voltam úgy dönteni, hogy csak párosban kap szerepet.

Lukács Dénes

fantasztikus hozzáállású sportember, aki tartást ad a csapatnak, nélkülözhetetlen része az egységünknek" - fejtette ki a Davis Kupa-csapat mestere. S hogy mi lehet egy sikeres csapat titka? "Minden meccset meg kell nyerni" - sommázott Kellner Ádám. A sorsolás szerint az első meccseket pénteken Kellner Sorensennel, Fucsovics Nilanddal vívja 15 órai kezdéssel. A szombati párost a Balázs, Fucsovics duó a

James McGee, Sam Barry

kettőssel vívja 14 órától. A vasárnapi egyesek (13 órától) során Kellner Nilanddal, míg Fucsovics Sorensennel játszik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.