„Azért jöttünk a világra, hogy boldogok legyünk. Sőt: ez a teremtő parancsa. Én ezt a boldogságot keresem az életben és a boraimban” – mondta Maurer Oszkár a Napsugaras Borestek legutóbbi foglalkozásán.

Személyes leszek, mert ez a téma nem ér semmit személyesség nélkül. Tavaly ősszel határoztuk el a Napsugaras Borestek sorozatát. Jó volt, szerettük, örömmel csináltuk. Idén tavaszra nagy ívet rajzoltunk magunknak február közepétől egészen a szegedi borfesztiválig, május közepéig. Úgy gondoltuk, Maurer Oszkárral kezdünk, azután jön Balla Géza, s bár pontosítanunk kell még, az biztos, hogy lesz Günzer Tamás és Áts Károly, tervezzük többek közt Tamásékat Csopakról, a végén pedig marhalábszár-pörköltes idényzáró lesz Birkásék pálinkáival, boraival.

És akkor ültünk a hótakaró alá bújt alsóvárosi tájházban, bemutattam illendően Maurer Oszkárt, idéztem egy korábban róla írt dolgozatomból, majd átadtam a szót a borásznak, mondjon ő is köszöntőt. Oszi szépen beszél, aki ismeri, tudja. Azt mondta, ő többféle identitásból építkezik, a nagyapja német katona volt, ő jugoszláv, a családja egy része a válság idején Németországba távozott, ő is kereste a helyét, egy időben Szegeden, illetve Domaszéken élt, a két lánya itt is született ebben a szép városban. Aztán erősen hívni kezdte az anyaföld, a szőlő. Tudja, hogy nem minden szempontból jó a lányainak, hogy hazamentek Hajdúrásásba, de kivárja, hogy a gyerekek is érezzék a szülőtáj vonzását. „Azért jöttünk a világra, hogy boldogok legyünk. Sőt: ez a teremtő parancsa. Én ezt a boldogságot keresem az életben és a boraimban. Remélem, a lányaim is megértik, hogy nekünk feladatunk van.”

Hát a mi tizenegy hetes ívünk rajzolódott ki egyetlen percben. Néztem az arcokat: muzeológus, irodalomtörténész, építészmérnök, kutatásfejlesztő, cserépkályhás mester ült ott átlényegülve és még egy kortyot sem ittunk. Szép sorban jöttek aztán a jellegzetes Maurer-ízek: a virágos bakator, a szerémi zöld, a félszárazra hagyott kövidinka, a nagyon „kalóimrés” rozé, a kadarka és a Krisztus-dűlőből származó nagy vörös. És jöttek a szépen kiérlelt, tűéles mondatok – egy művelt, szenvedélyes és okos ember gondolatai.
Másnap leveleket, telefonokat kaptam. Megköszönték, hogy egy kiváló magyar emberrel ülhettek egy asztalnál. Azt mondták, a bor annyira személyes ügy, hogy a borászt ismerve jóval közelebb kerülünk saját magunk kortyaihoz.

Ezen az estén Maurer mondatszövésének párapaplanára ültünk föl és lebegtünk a határok, az élet elhanyagolható tényei fölött, a valóság magasában.

Jövő csütörtökön Balla Géza jön – vele folytatjuk a lebegést.

Dlusztus Imre