Közélet

Rétvári: Széles körű egyeztetés a járásokról + FOTÓK

Rétvári: Széles körű egyeztetés a járásokról + FOTÓK

2012. február 16., csütörtök
Rétvári: Széles körű egyeztetés a járásokról + FOTÓK

A járások kialakításával kapcsolatban széles körű egyeztetést indított a közigazgatási tárca. Ennek egyik állomásaként a Csongrád Megyei Államigazgatási Kollégium ülésén Rétvári Bence államtitkár részletezte a közigazgatás átalakításának menetét, lényegét.

Az újonnan kiépülő közigazgatási rendszerrel kapcsolatos konzultációk során mintegy 750 észrevétel érkezett, ezért is hosszabbították meg a határidejét, illetve a törvényjavaslatot is később nyújtják be – jelentette ki

Rétvári Bence

. A Csongrád Megyei Államigazgatási Kollégium ülése előtti sajtótájékoztatón a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, az állampolgárok elsősorban azt fogják látni, hogy egyre több kormányablak nyílik meg, s azokban egyre több ügyet lehet intézni. „Jelenleg 29 helyen 99 kormányablak van hazánkban, jövő január elsejétől az okmányirodák és a kormányablakok szolgáltatásai egyszerre lesznek igénybe vehetőek egy helyen” – hangsúlyozta. A mostani önkormányzati társulási rendszer és a kiépülő új közigazgatási rendszer – beleértve a járások kialakítását is – teljesen más logika alapján szerveződik. Rétvári tudatta, az önkormányzatok elsődlegesen azért hoztak létre társulásokat, hogy bizonyos funkciókat együtt lássanak el, s ezek mind alulról szerveződött rendszerek. „Ehhez képest más logikára épül a most létrejövő államigazgatási rendszer. A járások lesznek, ahol az állampolgárok az állammal, mint központi hatalommal a hozzájuk legközelebbi szinten tudnak találkozni” – magyarázta. Rétvári tévútnak nevezte a 3200 önkormányzat létszámának csökkentését. Problémának látja továbbá, hogy nem elég hatékony sokszor a törvények, kormányrendeletek s egyéb központi intézkedések végrehajtása. „Ennek oka, hogy a 3200 önkormányzat esetenként pont ennyiféleképpen tud értelmezni egy jogszabályt.”

Átalakítás lépésről-lépésre

A parlamenti államtitkár lényegesnek nevezte az államigazgatás és közigazgatás átalakítása kapcsán a fokozatosságot és az érintettekkel történő konzultációt. Az átalakítás célja, hogy az önkormányzati közügyek, közszolgáltatások ellátása maradjon a települések hatáskörében, a járási és megyei kormányhivatalok pedig az állami szolgáltatásokat végezzék. Ezen folyamat nulladik ütemében a közigazgatási hivatalok jöttek létre még 2010 szeptemberében, melyek hiánya alkotmányellenes volt. Rétvári hozzátette, törvénysértő állapot állt fenn a szocialista kormányzás utolsó másfél évében, amikor is nem volt törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv az önkormányzatok fölött. Az átalakítás első lépésének tekinthető a megyei kormányhivatalok felállítása, ami korábbi tizennégy szakigazgatási szervet olvasztott magába. A következő lépcső a megyei önkormányzatok átalakítása volt, januártól a kormányhivatalhoz tartoznak korábbi intézményeik, míg a felhalmozott adósságot az állam vette át. Jövő év elején pedig jön a befejező fázis, amikor a járási kormányhivatalok is megkezdik működésüket. „A húsz megyei és a 2013 januárjában létrejövő mintegy százhetvenöt járási kormányhivatal dolga a helyben adódó állami feladatok hatékony elvégzése” – közölte. Rétvári hangsúlyozta, az érintett önkormányzatoknak pontosan látniuk kell, hogy mit vesz át tőlük a járás, illetve a megyei intézményfenntartó központ. „A kisebb településeknek pedig arra kell készülniük, hogy megtartva a polgármestert és a képviselő-testületeket, miként alakítanak ki körülbelül kétezer fős településcsoportonkét közös hivatalokat” – jelentette ki a parlamenti államtitkár. A kormányablakok száma is bővülni fog, nem csupán a jelenlegi helyeken és az okmányirodákban lesz mód az ügyintézésre, hanem folyamatosan keresik azokat az állami tulajdonban lévő ingatlanokat is, ahol továbbiak alakíthatóak ki. Rétvári Bence elmondta, ezek kiválasztásánál fontos szempont, hogy tömegközlekedéssel jól megközelíthetőek legyenek, így többek között pályaudvarokon is nyílhatnak kormányablakok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.