Kultúra

Pass-port háromszor

Pass-port háromszor

2012. február 27., hétfő
Pass-port háromszor

A MASZK Egyesület és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház együttműködése

Hogyan élnek az emberek a határ két oldalán, mit tud a Csongrád megyei polgár az Észak-Bácskában élőről, mennyire ismerik egymást, elégedettek-e az életükkel, sorsukkal? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a szegedi MASZK Egyesület együttműködése keretében EU-s támogatással létrejövő Pass-port című produkció alkotói.

Az idén 3 előadás születik: egy a Vajdaságban, amely a helyi viszonyokat térképezi fel, egy Szegeden, amely a magyarországi állapotokra fókuszál, majd a kettő szintéziseként Urbán Andrásék elkészítenek egy harmadik darabot, az előző kettő parafrázisát, mely a tapasztalatok egyfajta szintézisét, továbbértelmezését foglalja magában. Az előadások első fázisában a színészek valóságos szociológiai kutatómunkát folytatnak, interjúkat készítenek, kérdőíveznek, terepre járnak, hogy felmérjék, hogyan élnek az emberek ebben a határ menti térségben, mit tudnak, és mit gondolnak egymásról. A kutatómunka eredményeit beépítik a produkcióba, sőt, ahogyan azt a sajtótájékoztatón Balog József, a MASZK elnöke hangsúlyozta, jó lenne, ha ez az anyag nem veszne el, és mások számára is hozzáférhető, vizsgálható lenne. A szabadkai társulat és a MASZK együttműködése 9 éves múltra tekint vissza. Ők nem csak a szólamok szintjén és a diplomáciai tessék-lássék gesztusok kedvéért dolgoznak együtt, hanem mert úgy érzik, az időközben létrehozott 10 közös előadással fontos és lényeges üzeneteket tudnak megfogalmazni a hazai és külföldi közönség számára. „Nagyon izgalmasnak ígérkezik a produkció, ugyanis még fogalmunk nincs, milyen agyag gyűlik össze, mi lesz az emberek reakciója a megkeresésünkre, hogyan artikulálják majd a határmentiség témakörét” – ismertette a kísérlet lényegét

Urbán András.

A szabadkai színház 5 tagú társulata kibővül még két szegedi színésszel,

Csorba Kata

és

Seres István „Pipu”

is bekapcsolódik a munkába, csakúgy, mint a Szabadkai Népszínház szerb tagozatának 2 színésznője,

Suzana Vukovic

és

Jelena Mihajlovic.

Mind a 3 előadást Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgató-rendezője viszi színre. A kész darabokat a Régi Zsinagóga tavaszi és őszi programjában és a nyári THEALTER fesztiválon láthatja a szegedi közönség, Szabadkán pedig a Kosztolányi Színház színpadán játsszák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.