Sport

Kosárlabda: elszállni látszanak a Kosársuli-remények

Kosárlabda: elszállni látszanak a Kosársuli-remények

2012. február 28., kedd
Kosárlabda: elszállni látszanak a Kosársuli-remények

Hiába vezettek szinte végig a vásárhelyiek Óbudán, a hazaiak a végén fordítani tudtak.

A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoportjában mindössze két találkozót játszottak a csapatok a hétvégén. A tavaszi idényben eddig mind a négy bajnokiját megnyerő Vásárhelyi Kosársuli gárdája Óbudán vendégszerepelt. Az utolsó három percig vezetett ugyan a Kosársuli, de a hajrában a Kaszások a maguk javára tudták fordítani a találkozót. Ezzel a vereséggel jelentősen csökkentek a vásárhelyi esélyek a négy közé jutásért vívott küzdelemben. Az első hat perc kiegyenlített küzdelmet hozott, a hazaiak főleg center pozícióból, míg a vendégek inkább a kinti dobásokból voltak eredményesek. A játékrész hajrájában

Utasi Gábor

remekelt, három perc alatt nyolc pontot szórt, és ennek köszönhetően nyolcpontos (21-29) Kosársuli-vezetéssel zárult az első tíz perc. A folytatásban esélyeshez méltóan, remekül játszottak a vásárhelyiek,

Vas Péter

és

Czibere Zoltán

tripláival 14 pontra (23-37) nőtt a vendégcsapat előnye. Az óbudaiak azonban szívósan küzdöttek és elsősorban centereik pontjaival utolérték Utasiékat (38-38). Időkéréssel próbálta rendezni a sorokat

Elek András

edző, ami sikerült is, hiszen

Kukla

és Vas kosaraival hatpontos (43-49) előnnyel vonulhatott pihenőre a Kosársuli. Szünet után

Mócsai

remek védekezésével és

Schéda

ponterős játékával tíz pont körül stabilizálódott a vásárhelyiek előnye (51-61), ami a zárónegyed kezdetére is megmaradt. A negyedik negyed két hazai triplával indult, ám a vendégek szenvedve bár, de őrizték négy-ötpontos előnyüket (75-80). Az utolsó három perc azonban igazi rémálommá vált a kék-sárgák számára. Elfáradtak a vendégek, akik egyre többet hibáztak, és így játékuk is idegessé vált. A Kosársuli rövidzárlatát könyörtelenül kihasználták a Kaszások, és 84-80-ra átvették a vezetést. Utasi révén még egyszer egyenlítettek a vendégek, de az utolsó percben sem a büntetőket nem sikerült értékesíteni, sem a triplakísérletek nem mentek be, így egy fantasztikusan izgalmas végjáték után a hazaiak ünnepelhettek. A Kosársuli március 3-án (szombaton) 18 órai kezdettel a Tiszaújváros csapatát fogadja Hódtói Sportcsarnokban. A 18. forduló további mérkőzései: Eger - Óbuda, Salgótarján - Kecskeméti Főiskola, Törökbálint - Baja.

Férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoport 17. forduló:

Óbudai Kaszások - EnterNet Vásárhelyi Kosársuli 89-84 (21-29, 22-20, 16-20, 30-15).

Óbuda, 150 néző. Vezette: Vida, Minár, Józsa.

Kaszások:

DOHAR 20/6, GÁSPÁR 15, Kollár 2, MIKE 10/3, SZABÓ M. 11/3. Csere: Nagy B. 6/6, Losonczy 8/3, MESTERHÁZY 10, Horváth M. 7, Solymosi. Edző: Peremiczki István.

Kosársuli:

Szilágyi 2, UTASI 17, MÓCSAI 8, VAS 20, KUKLA 14. Csere: Czibere 9/3, Vejinovics 7, Schéda 7, Bartucz. Edző: Elek András. Elek András:

"Remekül helyt álltunk idegenben, hiszen szinte végig vezettünk. Sajnos az utolsó negyedben kapkodni kezdtünk, nagyon rossz százalékkal dobtunk, és sok könnyű kosarat kaptunk. Én is hibás vagyok, nem jól cseréltem, hiszen voltak akik túl sokat, mások túl keveset játszottak."

A 17. forduló másik mérkőzésén:

Nagykőrösi Sólymok - Eger 86-88

A bajnokság állása:

1. EKF Eger-HÉSZ SE 15 13 2 0,93 2. MTK Törökbálint 14 12 2 0,93 3. Salgótarjáni KSE 15 12 3 0,90 4. Bajai Bácska FKE 16 10 6 0,81 5. EnterNet Vásárhelyi KS 15 8 7 0,77 6. Kecskeméti Főiskola 13 7 6 0,77 7. Nagykőrösi Sólymok KE 16 7 9 0,72 8. Tiszaújvárosi Phoenix KK 15 6 9 0,70 9. Debreceni EAC 16 5 11 0,66 10. Óbudai Kaszások 15 3 12 0,60 11. Szerencs VSE 16 0 16 0,50

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.