Közélet

Keresztúri: Akkor ki is hazudik?

Keresztúri: Akkor ki is hazudik?

2012. február 7., kedd
Keresztúri: Akkor ki is hazudik?

Továbbra is fenntartja a Jobbik szegedi képviselője, hogy súlyos milliókba került a veszteségesen működő fürdő a városnak, ahogy felesleges pénzek mennek el kommunikációra is, és a városházi sajtószolgálat állításával szemben nem ő hazudik, hanem a polgármesteri kabinet csúsztat.

A hétfői nap folyamán a városháza közleményt adott ki, amivel

Keresztúri Farkas Csaba

korábbi állításait kívánták cáfolni. A jobbikos képviselő

többek között arról beszélt

, hogy a veszteséges fürdőre elfolyt pénzekből és bizonyos kommunikációs költségekből is meg lehetne tartani munkahelyeket Szeged városában, az önkormányzati intézményrendszerben.

Keresztúri: A kölcsönt vissza kell fizetni!

„Az állt a sajtóközleményben, hogy vagy tudatlan vagyok, vagy hazudok, mert a fürdő egy fillérjébe sem kerül a városnak, mivel a veszteséget a kisebbségi tulajdonos finanszírozza, a kommunikációs költségek az uniós pályázatok kötelező elemei, a városi cégek pedig 100 milliós lyukat ütöttek gazdálkodásukkal a költségvetésben. Szeretném most érzékeltetni, hogy ki hazudik” – mondta el portálunknak Keresztúri Farkas Csaba, aki először a Ligetfürdőről beszélt. „Azzal érvel

Botka László

a fürdővel kapcsolatban, hogy az azt működtető cégben bár 80 százalékos tulajdonos a város – az önkormányzat 53, a Sport és Fürdők Kft. 27 százalékban –, az adófizetőknek egy fillérjükbe sem került a több mint 500 milliós veszteséget termelő vállalkozás, mert a veszteséget a kisebbségi tulajdonos, a Hunguest Hotels Zrt. finanszírozza. Ez egy szokásos botkai csúsztatás! A kisebbségi tulajdonos tagi kölcsönként teszi be a cégbe a veszteség összegét. De a kölcsönt előbb-utóbb vissza kell fizetni. A Ligetfürdő Kft. társasági szerződésének 2.2-es pontjában pedig az áll, hogy ’az alapítók a társaság működéséből származó nyereséget és veszteséget a mindenkori üzletrészeik arányai szedik illetve viselik’ (az önkormányzat 53, a Sport és Fürdők Kft. 27, a Hunguest 20 százalékban). Kiemelném azt is, hogy e szerződés alapján a város nem pénzbeni (bevitt apport) hozzájárulásának értéke 691 millió, a Sport és Fürdők Kft.-é 350 millió forint, amelyhez 300 milliós svájci frank alapú hitelt vett fel a cég. Ennek csak az idei évi törlesztőrészlete tőke tekintetében 24 millió, a kamat 10 millió forint, az árfolyamveszteség 23 millió forint. Akkor hogy nem kerül egyetlen forintjába sem a szegedi adófizetőknek a Ligetfürdő? Ki hazudik ebben a kérdésben?” – tette fel a kérdést a politikus. Keresztúri megdöbbentőnek tartja, hogy a szocialisták ilyen szánalmas csúsztatásokkal trükköznek nyolc éve.

Reklámokra elfolyt tízmilliók

„Az elektromos tömegközlekedési nagyprojektnél pedig ugyan valóban kötelező elem a kommunikáció, de nincs megállapítva a tartalom, s nem biztos, hogy célszerű keret teljes összegét – eddig 80 milliót – a villamosprojekt népszerűsítésére elkölteni. Ennek kapcsán mondtam, hogy újabb 13 milliót akarnak erre kifizetni, aminek az önrésze épp egy tanár évi fizetése” – tért rá a képviselő a kommunikáció kérdéskörére. „Ráadásul teljesen egyoldalú a tájékoztatás, arról nem informálják az adófizetőket, hogyan áll a csúszások miatti kötbérfizetés, mennyivel került többe a villamosok üzemeltetése stb. De a kommunikációnál elfolyt pénzekhez tartozik az is, hogy a Szegedi Tükör, amely több tízmilliójába kerül az adófizető közösségnek, semmi más célt nem szolgál, mint polgármesteri reklámot. Kétszer is közgyűlési döntés volt (hárompárti egyetértésben) arról, hogy kerüljön vissza a közgyűléshez a kiadás joga, és mondják fel a szerződést a kiadóval, hogy hatékonyan használhassuk fel a pénzt, ne csak öntömjénezésre” – tette hozzá.

(Botka László minden alkalommal bejelentette, nem hajtja végre a döntést, nem utasítja a jegyzőt a szerződés felmondására - a szerk.)

„Azt pedig megdöbbenve olvastam, hogy az önkormányzati cégek 100 milliós lyukat ütöttek a város költségvetésében. Az IH Rendezvényközpont előző vezetése például 45 milliós kifizetetlen számlát hagyott hátra, és a 2011-es költségvetés elfogadásakor 40 millióval kapott kevesebbet (melynek év közbeni pótlására már a költségvetés elfogadásakor a közgyűlésben ígéretet tett a polgármester), és mikor nonprofit cégként nehéz helyzetbe kerül a kulturális központ, kígyót-békát kiabálnak rá. Az IH 2011-ben növelte a rendezvényközpontnak és a kempingnek a bevételét. Ami jelentős veszteséget termel az a mozi, de ez országos tendencia. A Sport és Fürdők Kft. 68 millió forint veszteséggel zárta a 2010-es évet, majd 2011-ben változatlan támogatás mellett 21 millió forint hasznot termelt, ami így majdnem 90 millió forintos megtakarítás. A Szegedi Városkép Kft. két új rendezvénnyel bővítette programjait tavaly, a BorTérrel és a Széchenyi téri korcsolyapályával, s majdnem 10 millió forinttal növelte az árbevételét úgy, hogy ez cég 5 millió forinttal kevesebb önkormányzati pénzt kapott. Összegezve elmondható tehát, hogy a számok tekintetében bizony nem állítottam valótlanságot. Akkor ki is hazudott?” – így Keresztúri, aki megjegyezte még azt is, Botka László politikai kudarcát mutatja, hogy hétfőn

a 100 legnagyobb adózónak meghirdetett fórumon

legfeljebb 15-20 cég képviseltette magát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.