Sport

Futsal: Szombathelyen is kikapott az UTC

Futsal: Szombathelyen is kikapott az UTC

2012. február 13., hétfő
Futsal: Szombathelyen is kikapott az UTC

Visszavágott a Haladás az UTC-nek az őszi szegedi vereségért hétfő este. Hegyesi Zsolték a második félidő elején úgy tűnt, feltámadnak hátrányukból, ám a találkozót gyorsan eldöntötték a hazaiak.

8
-
4
Admirál-Haladás VSE
-
UTC Futsal Team
Férfi futsal NB I 16. forduló

Sajnos a lassan már megszokott módon indult az UTC legújabb idegenbeli mérkőzése, jó vendégkezdést követően a hazaiak gyorsan vezetést szereztek, melyet folyamatosan növelni is tudtak. A félidő végén

Pöszmet Tamás

büntetőjével, majd a második játékrész elején

Tóth Attila

találatával feljött az újszegedi alakulat, s úgy nézett ki, talán lehet keresnivalója a mieinknek. Azonban rövid időn belül két eladott labdát követően két gyors hazai kontra eldöntötte a meccset, hiába lőtt gólt

Hegyesi Zsolt

és duplázott Tóth, a hazaiak a mesterhármast jegyző

Németh Péter

vezérletével folyamatosan le tudtak csapni minden labdára, s újra és újra be tudták venni a szegedi kaput. A vége 8-4 lett, javításra legközelebb egy hét múlva, az újszegedi sportcsarnokban adódik lehetőség a Cső-Montage ellen. A forduló bombameglepetése a Berettyóújfalu Debrecenben 2-0-ás előnyről 5-4-re elbukott meccse, mellyel alighanem eldőlt, hogy az alapszakasz győztese a címvédő Rába ETO lesz, a második helyért vívandó harcban pedig nem esélytelen a bihariakkal szemben sem a jelenlegi 3. Gödöllő, sem a 4. helyen álló Aramis, mely ugyancsak nagy meglepetésre ismét leikszelt a MAFC otthonában.

Férfi futsal NB I 16. forduló:

Admirál-Haladás VSE - UTC Futsal Team 8-4 (3-1)

Szombathely, Arena Savaria, 500 néző. Vezette: Ábrahám, Czinder, Csirke.

Haladás:

Németh K. - Bagó, Kottán, Jágó, Németh P.

Csere:

Horváth P., Halmos, Kádas, Póta, Egle, Czeglédi, Nagy G. (kapus).

Vezetőedző:

Pálmay Tamás.

UTC:

Tombácz - Hernády, Hegyesi, Tóth A., Dürgő.

Csere:

Puskás, Bullás, Juhász I., Pataki, Simon, Pöszmet, Béry (kapus).

Edző:

Brinszky Adrián.

Gólszerzők:

Horváth P. (3', 25'), Németh P. (10', 16', 36'), Egle (26'), Bagó (29'), Póta (32'), ill. Pöszmet (17' - hatméteresből), Tóth A. (22', 38'), Hegyesi (33').

Sárga lap:

Puskás (19'), Hernády (40'). Brinszky Adrián:

"A klasszikus idegenbeli teljesítményünket nyújtottuk. Támadásban nem volt elég dinamika a játékunkban, védekezésben pedig elkövettük azokat a hibákat, amelyek ezen a szinten végzetesnek bizonyulnak. 3-2-nél sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe, ott egy lélektani gól más eredményt is hozhatott volna, ám sajnos egy labdaeladás után megszületett a negyedik hazai gól, majd gyorsan az ötödik, onnantól már nagyon nehéz volt lelkileg is tartani a csapatot. Megérdemelt hazai siker született, természetesen Szegeden igyekszünk javítani."

További eredmények:

DEAC Futsal Club - MVFC Berettyóújfalu 5-4 (0-2) Rába ETO - Gödöllői Bikák 7-2 (2-1) Nagykáta SE Futsal - Üllő FC Cső-Montage 3-9 (2-3) MAFC BME Docler Akadémia - Colorspectrum Aramis 1-1 (1-1) Rubeola FC Csömör - Vasas 1988 Déli Futsal 2-9 (1-5)

A férfi futsal NB I jelenlegi állása:

#

Csapat

M.

Gy.

D.

V.

Lg.

Kg.

Gk.

P.

1.

Rába ETO

16

13

1

2

94

42

52

40

2.

MVFC Berettyóújfalu

16

11

1

4

88

44

44

34

3.

Gödöllői Bikák

16

10

-

6

83

69

24

30

4.

Colorspectrum Aramis

16

9

3

4

75

56

19

30

5.

DEAC Futsal Club

16

9

1

6

59

61

-2

28

6.

Vasas 1988 Déli Futsal

16

8

-

8

60

56

4

24

7.

Admiral-Haladás VSE

16

7

3

6

76

67

9

24

8.

UTC-Junior Sport

16

7

1

8

81

85

-4

22

9.

Üllő FC Cső-Montage

16

4

4

8

65

65

0

16

10.

Rubeola FC Csömör

16

4

2

10

50

85

-35

14

11.

MAFC BME Docler Akadémia

16

3

3

10

43

80

-37

12

12.

Nagykáta SE Futsal Káta-GSM

16

1

1

14

39

103

-64

4

Online közvetítésünk:

40' Hernádyt kilökik a pályáról, ám a sípmester nem fúj semmit. Márk aztán reklamál, erre jön a sárga lap. No comment, nem ezen múlt, egyébként sem lehet a sporikra rossz szavunk. Aztán lepereg az óra, vége.
39' próbálkozunk még, de nem sok eredménnyel. Eladott labda, a Hali sem fut nagyon, örülnek a visszavágásnak.
38'GÓÓÓL!!! 8-4! Kontra végén Tombácz fogja a labdát, indítja a fennmaradt Tóthot és Puskást, ketten megcsinálják, Pusié a gólpassz, Tocié a gól, közelről, védhetetlenül kijátszva, 8-4!
37' Tízmétereshez jut az ellen. Jáger a labda mögött, de ma nem ejt zsákmányt a gólvadász, mert fölé bikázza. Köszönjük.
36'GÓÓÓL... 8-3. Nem büntetőből kapjuk a nyolcadikat. Újabb kontra, elviszik a labdát, Németh Péter a keresztbe adott labdára csúszva érkezik, Tombácz verve, be is sodorja a hazai 5-ös...
35' Kigyűlt az öt fault az UTC-nél, ez nem túl biztató a hátralévő percekre nézve...
34' Tóth Attila szépen csinálja meg a helyzete, aztán kisodródva 8 méterről lő, de a kapus nagyot véd.
33'GÓÓÓL!!! 7-3! Alig a középkezdés után szépen kijátszott UTC-akció, közelről Hegyesi bombáz a léc alá, 7-3!
32'GÓÓÓL... 7-2. Esünk szét lassan... Póta Balázs kicselezi Tombit és beveszi a kapunkat, 7-2.
32' Egyébként 3-1 a faultarány ide. Kétes vigasz: ebben vezetünk...
31' Újabb kontra következik, Hernády lép oda az utolsó pillanatban. Támadnánk, de eladjuk, megint jönnek, hosszan szöktetik Eglét.
30' Meddő kísérletek, képtelenek vagyunk átjutni a védőnégyesen. Tóth próbál helyezkedni belül, de nem tudja átvenni a labdát.
29'GÓÓÓL... 6-2. Lassan meg sem lepődünk... A forgatókönyv a korábbi, eladjuk, kijátsszák, Tombácz esélytelen, Bagó bevágja, 6-2.
28' Újabb eladott labda, indulni azonban nem tud az ellen. Kibekkeljük. Próbálkozunk támadásban, Dürgő, mellé.
27' Érezhetően megfogta mieinket a két gyors gól. Nem igazán leljük a módját, miként lehetne megfogni a betömörülő és kontrázgató Halit.
26'GÓÓÓL... 5-2. Újabb kontra, újabb gól, ezúttal a házi gólkirály köszön be, Egle László...
25'GÓÓÓL... 4-2. Örül a hazai tábor, mert megint eladunk egy labdát, lekontráznak, közel s távol csak Tombácz velük szemben, az első lövést bravúrral hárítja, Horváth Péterrel szemben tehetetlen... 4-2.
24' Egy helyzet a hazaiak előtt, Kottán suhint kapura, elszáll. Egy helyzet a mieink előtt is, szépen kijátszott akció végén Puskás túlkomplikálja...
23' Félórával utánunk kezdődött találkozón félidőben 2-0-ra vezet a Berettyó Debrecenben. Ha ez így maradna, az UTC pedig fordítani tudna, pontban utolérnénk a DEAC-ot az 5. helyen. Ha...
22'GÓÓÓL!!! 3-2! Ismét Hegyesi, ezúttal indítja a jobb oldalon Tóth Attilát, aki kapura tör, elfekteti Németh Krisztiánt és a kapuba emel! 3-2! Tóth Attila már 19 gólos!
22' Megkerült a laszti, aztán már Tóth és Hegyesi vezetik az akciót, Ballack végül oldalhálóba lő... Ebben bizony több volt.
21' Indul a második félidő, a hazaiak kezdenek. Jó alaposan kirúgta az egyik szombathelyi a labdát, még mindig keressük. A magas lelátó egy lakatlan részére szállt.
SZÜNET! Szigorúan offtopic: 16-15 a félidő a Csurgó - Pick Szeged bajnoki kézilabda-mérkőzésen. Annyi kapcsolódási pont azért van, hogy csarnokban és Selecttel játsszák mindkét játékot. Viszont nem nagyon megy ma idegenben a szegedi csapatoknak.
20' Várja a szünetet mindkét csapat. Szögletet rúgunk, elhagyjuk a labdát, jön a kontra, Halmos Máté keresztbe ellő a kapu előtt.
19' Puskás megint főszerepben, ezúttal a kilencesünkön ránt le egy zöld-fehért, ez az 5. nálunk is. És sárga lap. A szabadrúgás lepattan a falról.
18' Na, talán ez a gól felrázza a csapatot! Puskás cselezget, szem alig bírja követni, aztán van egy hazai amelyik igen, tisztáznak.
17'GÓÓÓL!!! 3-1! Pöszmet Tamás, a bombázó áll labda mögé és kegyetlenül végrehajtja az ítéletet! 3-1!
17' Időkérés. Hátha sikerül felrázni a fiúkat. Pataki szépen viszi el a labdát, fellökik, ez az 5. hazai fault. Pillanatok múltán ismét helyzetben, megint szabálytalanok vele, ráadásul a hatoson belül, hatméteres!
16'GÓÓÓL... 3-0. Hajajj... Pöszmet adja el a labdát a hazai kilencesen, egy csellel eljön Németh Péter, minden rutinja ott van minden mozdulatában, aztán Tombácz felett a felső sarokba bombáz...
15' Ismét a hazaiak támadnak, lőnek is egy kapufát, Halmos. Németh Péter is próbálkozik újfent, mellé. A dinamika nagyon hiányzik a játékunkból.
14' Nem találjuk meg az ébresztő csodaszert, nehezen mozog a csapat. A hazaiak élénkebbek, Jáger lő kapura, Tombácznak kell nyújtóznia.
13' A 37 éves Németh Péternek ez volt egyébként az 5. gólja az idei kiírásban. Jobban örültünk volna, ha nem nekünk lövi. Ismét próbálkozik, kimarad.
12' Hegyesi iramodik meg, kettő az egy ellen törnek kapura Tóth Attilával, fellökik Ballackot. 3-2- a fault és 7-8 méterről, ígéretes pozícióból jöhet a szabadrúgás. Amit aztán Bullás rárúg, de hatástalan. Talán, ha legurítja Tóthnak...
11' 2-2 a faultarány, próbálkozunk becsülettel, de nem jutunk igazán jó helyzetbe.
10' Brinszky mester időt kér. Rendet is kell tenni a fejekben, a kezdeti lendületet követően, a bekapott gól óta kissé fásult a társaság.
10'GÓÓÓL... 2-0. Elalszik a védelem, Németh Péter fordul le védőjéről és nem ismer kegyelmet, itt a bravúr is kevés lett volna Tombácztól. 2-0.
9' Továbbra is próbálkozunk, ők is. Jó kezdés után kicsit visszaestünk. Közben mellé lőnek a hazaiak. Hegyesi szlalomozik előre, ad keresztbe, hosszú.
8' Az UTC gólzsákját aligha kell bemutatni, Tóth Attila 18 találattal a legeredményesebb magyar az élvonal góllövőlistáján. Tömény és meddő mezőnyjáték zajlik ismét. Kicsit benne vana szegedi lábakban a több száz kilométeres utazás.
7' Hullámzó kedélyek a pályán, most jön a menetrendszerű Hali-akció, Horváth Péter veszélyeztet ismét, Tombin azonban most nem tud kifogni. Horváth egyébként nem tartozik csapata gólzsákjai közé, ebben leginkább Egle László (12) és Halmos Máté (11) jeleskedik.
6' Ismét Juhász a főszerepben, megemeli a labdát, ám Németh Krisztián összeszedi.
5' Jön az ellenattak, Kottánra nem figyelünk egy pillanatra, lövéshez jut, Tombácz! Remekül hárította kapusunk a felső sarokba tartó lövést.
4' Juhász Imre kerül helyzetbe, miután átverekszi magát Jágeren, lő, mellé.
3'GÓÓÓL... 1-0. Megkapjuk a 'szokásos', korai idegenbeli gólunkat, miután megiramodik a hazai gárda a jobb oldalon, jön a bepassz középre, Horváth Péter pedig a kapunk jobb oldalába helyez... 1-0.
3' Tapogatózó játék zajlik, leszámítva az előző UTC-helyzetet.
2' Tóth Attila fordul le védőjéről a szaggatottról tüzel, véd Németh Krisztián, a kipattanót éles szögből Dürgő küldi vissza, mellé.
1' Császár Gyulára emlékezve gyászszünettel kezdődik a találkozó. Aztán a mieink kezdenek, Tóth Attila indítja útjára a labdát. A legendás 'Csaszi', utóbb az NB II-es Vác edzője, múlt csütörtökön hunyt el 43 éves korában.
18.10 Mintegy négyszáz néző lehet ebben a szép nagy sportcsarnokban, ahol a Falco is játssza meccseit. A mieink tiszta feketében várják a kezdést, a hazaiak zöld-fehér-zöld szerelésben lépnek pályára. Hamarosan kezdünk...
18.05 'Tetszik a stílusuk, gyorsak, ügyesen kontráznak. Sokszor belemennek az adok-kapokba, azaz gólgazdag meccseket játszanak. Idegenben azért sebezhetőek; abban bízunk, hogy hibákra tudjuk majd őket kényszeríteni. Feltérképeztük a szegedieket, tudjuk, hogy milyen taktika lehet sikeres ellenük. Egy ponttal állnak előttünk, tehát ha győzünk, előzhetünk. És erre készülünk!' - nyilatkozta a rövidesen kezdődő találkozó kapcsán Pálmay Tamás vezetőedző a Haladás futsalcsapatának honlapján.
18.00 Sok szeretettel köszöntjük Kedves Olvasóinkat és a monitor előtt szurkolókat! Hamarosan kezdődik az újoncok csatája a szombathelyi Arena Savariában, az UTC a Haladással csap össze.
15.00 Mintegy negyedórával ezelőtt megérkezett a csapat Szombathelyre. Az útviszonyok errefelé felettébb jók, hó szinte nincs, a közlekedésben fennakadások nem tapasztalhatók.
09.40 Mint Erhardt Szilárd technikai vezető közölte, a csapat már úton van, várhatóan 13 óra magasságában érnek Győrbe, ott ebédel a csapat, majd Csorna felé megy tovább Szombathelyre. Koncz Zsolt mellett Trucz Zsolt sem tudott az egységgel tartani, ő munkahelyi elfoglaltságok miatt kell kihagyja a találkozót.

Korábban írtuk:

Hétfő reggel útra kel a havazásban az UTC Futsal Team NB I-es futsalcsapata az ország másik végébe, hogy este 18.15-től megmérkőzzön a Haladás együttesével. Ősszel itthon nagy csatában a Brinszky-legények bizonyultak jobbnak 7-5 arányban. Jó hír a csapat háza tájáról, hogy Hegyesi Zsolt és Tóth Attila felépült sérüléséből, azonban Koncz Zsoltra nem számíthat ezúttal a csapat, mivel őt nem engedték el Ceglédről. Nehéz küzdelem, nagy csata várható, hiszen a hazaiakat a visszavágás vágya fűti, ráadásul ha nyernek megelőzik a mieinket a tabellán. Ehhez persze Hegyesiéknek is lesz egy-két szavuk...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.