Közélet

A kommunizmus áldozataira emlékezett a megyei önkormányzat

A kommunizmus áldozataira emlékezett a megyei önkormányzat

2012. február 24., péntek
A kommunizmus áldozataira emlékezett a megyei önkormányzat

650 ezer letartóztatás 1953-ig, 200 ezer deportálás munkatáborokba, 2000 kivégzés koholt vádak alapján – kezdte sorolni a kommunizmus „eredményét” a Csongrád Megyei Önkormányzat megemlékezésén Kligl Sándor szobrászművész.

Ő álmodta meg azt az emlékművet, amelyet a Tisza Konzervatív Kör emelt 10 éve, és amely a szegedi Glattfelder téren emlékeztet a kommunizmus áldozataira azóta is. A szoborhoz

Kligl Sándor

a recski bányából hozatta a köveket, azokon máig jól láthatóak a golyók nyomai. A Csongrád Megyei Önkormányzat - immár hagyományos módon - évről évre itt, a Glattfelder Gyula téren emlékezik meg a diktatúra áldozatairól. Az eseményen megjelenteknek

Magyar Anna

országgyűlési képviselő, megyei elnök köszönte meg a részvételt. Megemlékező beszédet Kligl Sándor szobrászművész mondott. Az ő alkotása a szegedi emlékmű mellett Kovács Béla országgyűlési képviselő, a Kisgazda Párt főtitkárának szobra is, amelyet pontosan 55. évvel a politikus elhurcolása után, 2002. február 25-én avattak fel a Parlamentnél. A Magyar Országgyűlés 2000 júniusában döntött arról, hogy a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja minden év február 25-én legyen. Mint Kligl Sándor fogalmazott, akik azt mondják, hogy a marxizmus, a kommunizmus, a szocializmus szép eszme, csak hiba csúszott a kivitelezésbe, hazudnak. A kommunizmus azonos a 100 millió ártatlan áldozattal. A hazánkban és az országhatáron kívül zajló eseményeket Kligl Sándor döbbenetesnek és félelmetesnek tartja. Mint fogalmazott, a pénzvilág hatalmát fitogtatva akar velünk elbánni. Diktatúrát vizionálnak és sajtószabadságért kiáltanak, miközben annyi ocsmányság jelenik meg a kormányról, amit mi, a polgári-keresztény oldalon megközelítőleg sem gondolnánk senkiről. Mindennek – szerinte – ahhoz van köze, hogy az ún. rendszerváltozáskor elmaradt a számonkérés. A megemlékezésen

Borovics Tamás

színész mondta el

Dsida Jenő

: A sötétség verse c. művét, majd a különböző pártok és civil szervezetek képviselői koszorúkat helyeztek el az emlékműnél.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.