Egyetem

Szentágothai akár Nobel-díjat is kaphatott volna

Szentágothai akár Nobel-díjat is kaphatott volna

2012. január 19., csütörtök
Szentágothai akár Nobel-díjat is kaphatott volna

Bár tökéletesen teljes életet élt, és az elismeréseket soha nem hiányolta, érdemeiért akár Nobel-díjat is kaphatott volna - méltatta Szentágothai Jánost Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke csütörtökön Szegeden az iskolateremtő agykutatónak szentelt emlékév magyarországi rendezvénysorozatának megnyitóján.

Az MTA egykori elnökére a Nemzetközi Agykutatási Szervezet (International Brain Research Organisation) és a Magyar IBRO Bizottság háromnapos nemzetközi konferenciáján emlékeznek a dél-alföldi városban; a rendezvényre mintegy félezer szakembert hívtak meg.

Pálinkás József

hangsúlyozta:

Szentágothai János

a magyar tudomány egyik legkiemelkedőbb alakja, több ok miatt. Egyrészt zseniális tudós, másrészt kiváló oktató és mindemellett egy rendkívüli műveltségű személyiség volt. Zseniális kísérletezőnek ismerhette meg környezete, rendkívüli megfigyelő képességgel és nagy kreativitással. Az a tudós volt, akinek a felfedezései olyan jelentőségűek, amelyeket a Nobel-díjasokkal egy sorban emlegetnek. Ugyanakkor fantasztikus tanár egyénisége rendkívül inspiráló és a diákok által kedvelt oktatót eredményezett. Olyan embereket gyűjtött maga mellé, akik a szó igazi értelmében a tanítványai voltak, s nekik ő mesterük. Ezzel együtt egy különlegesen művelt ember volt, festett, irodalomról, történelemről, zenéről is szívesen beszélgetett, szinte reneszánsz személyiségnek nevezhető. S mint az akadémia elnöke sok nehéz szituációban is megállta a helyét. „Azt gondolom, az hogy születésének századik évfordulóját egy nemzetközi szervezet Szentágothai-évvé nyilvánítja egy olyan elismerés, amely keveseknek adatik meg, a Nobel-díjasok közt is.” A rendezvényen megjelent

Szentágothai Klára

, a tudós lánya is, aki az MTI-nek elmondta: rettentő boldog gyerekek voltak a kutató édesapa mellett. „Tudtuk, hogy nagy tudós és, hogy rajongtak a hallgatók az előadásaiért, de ő otthon is tökéletes apa volt. Sokat tanultunk tőle, jártunk kirándulni, megtanultuk a művészetet értékelni. Az erkölcs egy fontos dolog volt a családunkban. Nem volt a szőnyeg alá söpörve semmi, hisz ő mindig szerényen, de nagyon határozottan elmondta a véleményét a dolgokról. Emellett rendkívül vicces volt, s rengeteget nevettünk együtt.” A konferenciát levélben köszöntötte

Réthelyi Miklós

nemzeti erőforrás miniszter is, aki felidézte a tudós 70 születésnapját és annak pécsi ünneplését. Akkor is háromnapos konferenciát szerveztek, s ünnepi beszédében

Sir John Eccles

ausztrál Nobel-díjas agykutató azt mondta, hogy szerinte Szentágothai a neuroanatómiát izgalmas kalanddá tette. „Az agy tanulmányozása a legnagyobb tudományos kihívás az emberiség számára. Ezzel szemben az űrutazás nagy sikerei például triviálisak” - olvasható a levélében. A délelőtti megnyitó előadásokat az egyik aktív Szentágothai-tanítvány, az Oxfordban oktató és kutató Agy-díjas

Somogyi Péter

professzor által meghívott, világszerte ismert külföldi előadók tartották, a tudós munkássága által ihletetett aktuális eredményekről. Míg a délelőtti tanácskozásnak az örökség volt a mottója, a délutáni szimpóziumot a jövőnek szentelik, amikor hét fiatal tehetséges kutató ismerteti eredményeit. A programban további három szimpózium szerepel.

Jancsó Gábor

professzor, a Szegedi Tudományegyetem Élettani Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára a fájdalomérzés mechanizmusairól szervezett tanácskozást. A péntek délutáni szimpóziumon, a frankfurti Max Planck Intézet biofizikai intézetének igazgatója,

Ernst Bamberg

professzor tart plenáris előadást. A professzor olyan fehérjével foglalkozik, amellyel a vakság bizonyos formáját, a retinitis pigmentosát lehet esetleg majd gyógyítani. A zárónapon a mindennapi stresszeinkről lesz szó. Van jó stressz és rossz stressz címmel egy szintén neves előadó,

Daniela Jezova

, a Szlovák Tudományos Akadémia alelnöke tart előadást a Janus-arcú stresszről. A Magyar Idegtudományi Társaság konferenciáját hagyományosan évente más városban tartja, és az eseményt az adott városban dolgozó idegtudományi kutatók szervezik. Az emlékév megünneplése kezdetben a magyar idegtudósok dédelgetett programja volt. Később

Hámori József

akadémikusnak, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) Magyar Nemzeti Bizottság elnökének javaslatára a nemzetközi szervezet felkarolta a kezdeményezést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.