Gazdaság

Nyugtalan héten jelentősen gyengült a BUX

Nyugtalan héten jelentősen gyengült a BUX

2012. január 8., vasárnap
Nyugtalan héten jelentősen gyengült a BUX

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) kezdendő tárgyalásokkal kapcsolatos hírek befolyásolták a héten a kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén, amelynek részvényindexe, a BUX szerdán érte el mélypontját, majd Orbán Viktor és Fellegi Tamás bejelentései nyugtatták meg a piacot, összességében azonban csak mérsékelték a veszteségeket, a BUX több mint 5 százalékos gyengüléssel zárta a hetet.

Az év első kereskedési napján, elsősorban a kedvező európai hangulat miatt még szerény emelkedéssel zárt a BUX index, ugyanakkor üzletkötők már a hét elején felhívták a figyelmet arra, hogy a kormány és az EU-IMF közötti tárgyalás körüli hírek fogják mozgatni a magyar részvénypiacot a következő időszakban, valamint hogy a tárgyalásokkal kapcsolatban még erős a kétely a befektetők körében. A keddi gyengélkedés után szerdán - az után hogy a londoni kereskedésben rekordot döntött a magyar törlesztéskockázat-biztosítási árazás, valamint történelmi mélypontra, 321 forint fölé gyengült a forint az euróval szemben - még rosszabb napot zárt a budapesti a piac, a BUX 2,44 százalékkal esett, az OTP pedig csaknem 7 százalékkal gyengült egy nap alatt. A megnyugvás csütörtökön, Fellegi Tamás szavaival érkezett, az IMF-fel tárgyaló delegáció vezetője egyebek mellett azt mondta, hogy a kormány tisztában van a helyzet komolyságával és azzal, hogy mi a tétje az IMF-tárgyalásoknak, ezért határozott szándéka, hogy minél gyorsabb megállapodást érjen el. Azt is elmondta: olyan készenléti hitel elfogadható Magyarország számára, amely rögzíti, hogy van benne elővigyázatossági elem, tehát nem azonnali hitelfelvételt jelent. Megerősítette azt is: a kormány kész bármilyen kérdésben egyeztetni az IMF-fel és az EU-val. Ugyanakkor ezek a bejelentések is csak mérsékelni tudták a BUX veszteségét csütörtökön. Azt, hogy Magyarország célja az IMF-EU tárgyalások mielőbbi megkezdése és lezárása, pénteken Orbán Viktor miniszterelnök is megerősítette, miután

Matolcsy György

nemzetgazdasági miniszter,

Fellegi Tamás

, az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter és a Miniszterelnökséget vezető

Varga Mihály

államtitkár társaságában találkozott

Simor Andrással

, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökével. Utóbbit is pozitív fordulatként értékelték a piacon, és pénteken délután a forint annak ellenére is erősödni tudott, hogy aznap a Fitch Ratings is megvonta a befektetési ajánlású szuverén devizaadós-osztályzatot Magyarországtól. A cég által Londonban bejelentett lépés nyomán a magyar szuverén adósbesorolást a három legnagyobb nemzetközi hitelminősítő egyaránt a befektetésre nem ajánlott kategóriában tartja nyilván: a múlt év végén a Moody's Investors Service és a Standard & Poor's is ebbe az osztályzati sávba sorolta át Magyarországot. A leminősítés nem okozott pánikot a részvénypiacon,

Orbán Viktor

szavai pedig pozitívan hatottak a kereskedésre, így összességében - összhangban az európai indexek többségével - kis mínuszban zárt pénteken a BUX. A befektetők továbbra is az EU-IMF tárgyalásokkal kapcsolatos hírekre figyelnek. Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy a kormány tárgyalási mandátumot adott Fellegi Tamás tárca nélküli miniszternek, és meghatározták azokat a pontokat, ahonnan a tárgyalásokat meg tudja kezdeni, sőt, ahol külön egyeztetés nélkül megállapodást is köthet. Fellegi Tamás előkészítő tárgyalásokat folytat január 11-én Washingtonban. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a múlt héten 5,1 százalékot, 867 pontot esett, 16.107,72 ponton zárt pénteken. A részvénypiac heti forgalma jelentősen nőtt, 81,53 milliárd forint volt az előző heti 19,53 milliárd forint után. Az OTP árfolyama a héten 8,02 százalékkal 2.960 forintra gyengült, míg az előző hetet 3.218 forinton zárta. A Mol árfolyama 6,05 százalékkal 16.300 forintra csökkent az előző heti 17.350 forint után A Magyar Telekom egy hét alatt 7,32 százalékkal 481 forintra gyengült. A Richter részvények ára 2,63 százalékkal 35.100 forintra nőtt. Az Egis árfolyama a múlt héten 9,27 százalékkal 16.060 forintra gyengült, szemben az előző heti 17.700 forinttal. A kis és közepes kapitalizációjú papírok mutatója, a BUMIX 1.224,81 ponton zárt pénteken, így 4,08 százalékos csökkenést könyvelt el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.