Közélet

Nem él mentelmi jogával a Jobbik a zászlóégetés miatt

Nem él mentelmi jogával a Jobbik a zászlóégetés miatt

2012. január 15., vasárnap
Nem él mentelmi jogával a Jobbik a zászlóégetés miatt

A Jobbik képviselői a BRFK által garázdaság bűncselekményének minősített EU-zászlóégetés ügyében sem bújnak mentelmi joguk mögé; az ellenzéki párt által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint a rendőrség jogértelmezése téves.

A BRFK kommunikációs osztálya szombat este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Jobbik aznapi rendezvényén történtek miatt két emberrel szemben tesz feljelentést garázdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben hatáskörrel rendelkező Központi Nyomozó Főügyészségen. A demonstráción

Vona Gábor

, a párt elnöke az Európai Unióból való kilépés szükségességét hangsúlyozta. A rendezvény végén

Novák Előd

, a Jobbik alelnöke a színpadra szólította

Murányi Leventét

, a párt másik alelnökét, akit 56-os szabadságharcosként mutatott be. Ők ketten együtt gyújtották meg és égették el az Európai Unió zászlaját, amelyet közben öngyújtóba való benzinnel locsoltak. A Jobbik vasárnapi közleménye szerint "egy idegen nemzet zászlajának elégetése is kizárólag erkölcsileg volna elítélhető, most azonban csak egy intézményrendszerrel szembeni akció történt, ami ugyanúgy szimbolikus, mint például a "Vesszen Gyurcsány!" felkiáltás". Mint írták, a BRFK ráadásul nem szabálysértés, hanem erőszakos jellegű bűncselekmény miatt tett feljelentést, amely miatt akár öt évig terjedő szabadságvesztés járna az ’56-os politikai elítélt Murányi Leventének. A párt közlése szerint Novák Elődöt jogtalanul állította elő a rendőrség EU-ellenes plakátragasztás miatt a 2003-as népszavazás előtt – s azóta eddig összesen öt esetben. "A bíróság évekkel később jogerősen megállapította, hogy a karhatalom törvénytelenül kobozta el az unióellenes plakátokat, melyek önkényuralmi rendszerként mutatták be az EU-t. A Jobbik felszólítja a rendőrséget, hogy végre hagyjon fel a magyar függetlenséget, szabadságot szorgalmazók megfélemlítésével!" - olvasható a közleményben. A párt szerint rendőrség jogértelmezése önkényes, de "ha az EU nyomására a kormányzat visszamenőlegesen úgy módosítaná a Btk.-t, hogy törvényesen büntethető legyen az uniós zászló égetése, a Jobbik képviselői akkor sem bújnak mentelmi joguk mögé, sőt a nemzeti ellenzék eltörölné e jogintézményt".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.