Gazdaság

Márciusban már ingatlanokat vehet az eszközkezelő

Márciusban már ingatlanokat vehet az eszközkezelő

2012. január 7., szombat
Márciusban már ingatlanokat vehet az eszközkezelő

A hónap közepétől várhatnak értesítést a bedőlt lakáshitelesek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam, márciusban pedig már lakásokat vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelő - tudta meg az MTI Hírcentrum.

Az utóbbi két hétben körülbelül nyolcszázan hívták az eszközkezelő információs vonalát, a 06-40-100-444-es számot,

Ternyák Edit

szóvivő az MR1-Kossuth Rádió Krónika című műsorának pedig elmondta, hogy az érdeklődők körülbelül negyede Budapestről telefonál, de sok hívás érkezik Pest megyéből, Borsod-Abaúj-Zemplénből, Szabolcs-Szatmár-Beregből és Hajdú-Biharból is. Az emberek a legtöbbször a feltételekről érdeklődnek, hogy beleférnek-e abba a programba, hogy ingatlanjukat az állam megveszi, de ők ott maradhatnak bérlőként a lakásban. A fizetni már nem tudó, szociálisan rászoruló embereknek lehet ez megoldás. Fontos változás lehet a korábbiakhoz képest, hogy a bankszövetség javaslatára már az egygyermekesek is esélyesek e segítségre, de ehhez még jogszabályt kell módosítani, hiszen az aktuálisban még két gyerek szerepel. A bankok január 15-től küldik ki a leveleket arról, hogy az ingatlant állami értékesítésre felajánlják. A szóvivő szerint a programban részt vevő első családok ügye márciusra fejeződhet be - hangzott el a Krónikában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.