Közélet

Lemondott Járai Zsigmond (FRISSÍTVE)

Lemondott Járai Zsigmond (FRISSÍTVE)

2012. január 10., kedd
Lemondott Járai Zsigmond (FRISSÍTVE)

Lemondott tisztségéről Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke. Helyére Kovács Árpádot nevezte ki a köztársasági elnök.

Járai Zsigmond

a lemondását az MTI-nek azzal indokolta, hogy a gazdasági stabilitásról szóló, ez év január 1-jétől hatályos, új törvény a korábbinál jelentősebb feladatokkal látja el a Költségvetési Tanácsot, és ezek elvégzése számára olyan helyzetet teremt, amely egyéb - a köz- és a magánszférában ellátott - funkcióival összeegyeztethetetlen. Járai Zsigmond úgy látja, hogy Magyarország 2012. évi költségvetése jelentős előrelépés a korábbi évek fegyelmezetlen, laza költségvetéseihez képest, a kitűzött célok helyesek és reálisak, a kormány gyorsan alkalmazkodott a folyamatosan romló külgazdasági környezet által diktált nehéz körülményekhez. Ezt a véleményt az Európai Unió 2011. decemberi jelentése is alátámasztotta. Az azóta eltelt néhány hétben jelentős változások álltak be az európai és a magyarországi pénzügyi helyzetben, amelyek kezelése - fennmaradásuk esetén - újabb kihívásokat fog jelenteni a gazdaságpolitika számára. A költségvetésben lévő tartalékok egy bizonyos szintig megfelelő fedezetet jelenthetnek a gazdasági helyzet romlásából származó feszültségek kezelésére. További romlás esetén azonban szükség lehet a költségvetés további korrekciójára is, amelyre véleménye szerint a kormány elkötelezett. Járai Zsigmond elmondta:

Orbán Viktor

miniszterelnök kérésére továbbra is elmondja véleményét a gazdaságpolitika alakulásáról, ha arra a kormány kéri. A köztársasági elnök a testület új elnökévé kedd délelőtt nevezi ki

Kovács Árpádot

, az Állami Számvevőszék korábbi vezetőjét, a Magyar Közgazdasági Társaság elnökét.

Kovács Árpád a Költségvetési Tanács elnöke

Járai Zsigmond helyére

Kovács Árpádot

, az Állami Számvevőszék korábbi vezetőjét, a Magyar Közgazdasági Társaság elnökét nevezte ki a Költségvetési Tanács elnökévé kedden Budapesten a köztársasági elnök. Kovács Árpád Járai Zsigmond helyét veszi át, aki lemondását az MTI-nek azzal indokolta, hogy a gazdasági stabilitásról szóló, ez év január 1-jétől hatályos új törvény a korábbinál jelentősebb feladatokkal látja el a Költségvetési Tanácsot, és ezek elvégzése számára olyan helyzetet teremt, amely egyéb - a köz- és a magánszférában ellátott - funkcióival összeegyeztethetetlen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.