Sport

Kosárlabda: Fölényes Kosársuli-győzelem Szerencsen

Kosárlabda: Fölényes Kosársuli-győzelem Szerencsen

2012. január 23., hétfő
Kosárlabda: Fölényes Kosársuli-győzelem Szerencsen

A sereghajtó otthonába látogatott szombaton az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli NBI/B csoportos csapata. A múlt heti DEAC elleni hosszabbításos győzelem után mindenképpen győzelemre hajtottak a kék-sárgák. A siker nem is maradt el: eddig még senkinek sem sikerült 53 ponttal legyőznie a tabella utolsó helyén álló, több jóval szorosabb meccset is játszó Szerencset.

A hosszú utazás ellenére is hatalmas lendülettel kezdtek a vendégek. A bajnokságban eddig többször is rossz százalékkal célzó

Vas Péter

például nem tudott hibázni,

Utasi

és

Schéda

is segítettek neki a munkában, így gyorsan sikerült is elszakadni az ellenféltől (7-20). Úgy tűnik meglett a gyümölcse annak, hogy Utasi Gábor vezérletével egész héten az ellenfél figuráit gyakorolták a vásárhelyiek, hiszen remek védekezéssel rukkoltak elő. A negyed végén pedig az egyre jobban játékba lendülő

Czibere

is sokszor betalált, így megnyugtató előnnyel zárták az első negyedet Szilágyiék.

Elek András

, a Kosársuli edzője már a második tíz percben is rengeteget cserélt, fiai pedig meghálálták a bizalmat. Folyamatosan nőtt a különbség, ráadásul a kiváló védekezésnek köszönhetően a negyed első felében mindössze 8 pontot kaptak a kék-sárgák. A 15. percben már 21-41 volt az állás. Ebben a játékrészben mindenki jól játszott, különösen Vas, aki 10 pontot suhintott, de

Mócsai

is odatette magát. 24-47-el fordultak a csapatok, és a vásárhelyiek étvágya kicsit sem csillapodott, sőt! Hét perc alatt mindössze 4 pontot engedélyeztek a Szerencsnek. (28-62) Támadásban Czibere és Vejinovics betörésekből voltak eredményesek. Az utolsó periódus előtt már 33-71(!) állt az eredményjelzőn. A végjátékban is folyamatosak voltak a cserék, a 37. percben már 53 ponttal vezetett az EnterNet. A rendszerint kispados Grezsa Bence és Kiss Gergő mindent bedobott, nem tudták tartani őket, mint ahogyan Schédát sem. A végén még Kukla is rátett egy lapáttal: 6 pontot dobott 2 perc alatt, és övé volt a 100 pont is. Végeredményben az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli egy még a másodosztályban is ritkán látható több mint 50 pontos győzelemmel megszerezte hatodik szezonbeli sikerét. A következő mérkőzés azonban már biztos nem lesz ilyen egyszerű: a Nagykőrösi Sólymokkal kell megküzdeni a következő diadalért a Hódtói Sportcsarnokban, január 28-án szombaton 18 órakor.

Férfi kosárlabda NB I/B 13. forduló

Szerencsi VSE - EnterNet Vásárhelyi KS 47-100 (16-31, 8-16, 9-24, 14-29)

Szerencs, 50 néző. Vezette: Sallai I., Torzsa P., Gergely Cs.

Kosársuli

: Vejinovic 8, UTASI 4, VAS 18/9, MÓCSAI 10, KUKLA 12.

Csere

: SCHÉDA 12, CZIBERE 15/3, Szilágyi -, Kiss G. 9/3, GREZSA 12/6.

Edző

: Elek András. Elek András:

„Hihetetlenül jól védekeztünk, és igen eredményesen támadtunk. Remélem ez a meccs kellő önbizalmat ad mindenkinek a következő megmérettetésekre.”

A 13. forduló további eredményei

: Debreceni EAC – Törökbálint 89-107, Tiszaújváros – Salgótarján 56-96, Baja – Eger 64-68, Nagykőrös – Kecskeméti Főiskola 70-69.

A bajnokság állása:

1. EKF-Eger-HÉSZ 12 10 2 0.92 2. Salgótarjáni KSE 11 9 2 0,91 3. MTK Törökbálint 11 9 2 0,91 4. Kecskeméti Főiskola 11 7 4 0,82 5. Nagykőrösi Solymok 12 7 5 0,79 6. EnterNet Vásárhelyi Kosársuli 12 6 6 0,75 7. Bajai Bácska FKE 12 6 6 0,75 8. Tiszaújvárosi Phoenix 12 4 8 0,67 9. Debreceni EAC 12 4 8 0,67 10. Óbudai Kaszások 11 2 9 0,59 11. Szerencs VSE 12 0 12 0,50

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.