Közélet

Kisbíróképzést szerveznek Bordányban

Kisbíróképzést szerveznek Bordányban

2012. január 28., szombat
Kisbíróképzést szerveznek Bordányban

A kisbírói hagyomány felelevenítése a célja annak a határon átnyúló nemzetközi projektnek, amelyben a Csongrád megyei Bordány és a vajdasági Csóka vesz részt, a testvértelepülések a határon túl még életben levő kisbírói hagyományt akarják feleleveníteni.

Mint

Molnár Bence

projektmenedzser-asszisztens az MTI-nek elmondta: a pályázat keretében 15 bordányi és 15 csókai fiatal részére lesz lehetőség egy táboron belül a dobos és táncos hagyományokkal megismerkedni, közös műsort kialakítani, begyakorolni, amelyet azután a környékbeli településeken, valamint több eseményen is előadnak majd a nagyközönségnek. A hagyományok megismerésében és elsajátításában magyar és szerb segítők vesznek majd részt, akik egy hét alatt készítik fel a fiatalokat a bordányi táborban, április végén. Ezt követően a betanult műsorral - koreográfiával, rigmusokkal – öt magyar és öt vajdasági települést látogatnak meg, hogy népszerűsítsék a hetedik csókai dobos fesztivált, mely szeptemberben lesz. Ezen a fesztiválon több tucat kisbíró méri össze tudását a színpadon, kiderül kié a leghatásosabb, leghumorosabb előadás. A kisbírói hagyomány a vajdasági településen ma is él. Ha valaki eladni szeretne vagy bármit hirdetni, megfizeti a kisbírót és az kidobolja. A program költségvetése valamivel több mint 93 ezer euró, melynek 85 százaléka uniós forrás. Ebből finanszírozzák az utazásokat, egy színpadot vásárolnak, de ebből költenek a dobokra is. A fiatalok kiválasztása már megkezdődött. Bordányban már most többen vannak, mint a felvehető keret, így hamarosan ki kell választani közülük azt a 15-öt, akik részt vehetnek a képzésen - tette hozzá a szervező.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.