Bulvár

Kevesebb halott és baleset az utakon 2011-ben

Kevesebb halott és baleset az utakon 2011-ben

2012. január 13., péntek
Kevesebb halott és baleset az utakon 2011-ben

Kevesebb baleset történt és kevesebben haltak meg az utakon 2011-ben, mint az azt megelőző évben – közölte Halmosi Zsolt országos rendőrfőkapitány-helyettes, az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság (OBB) alelnöke Budapesten.

A rendészeti főigazgató tájékoztatása szerint tavaly az előző évi 649-ről 571-re csökkent a halálos balesetek száma, a balesetekben pedig 94-gyel kevesebben haltak meg, mint 2010-ben.

Halmosi Zsolt

azt hangsúlyozta, hogy a 2012-ben a hatósági ellenőrzésekre, a megelőzésre helyezik a hangsúlyt. Úgy fogalmazott: céljuk, hogy mindenki épségben érjen haza, és nem lesznek toleránsak a közlekedési szabályokat durván megszegőkkel szemben, mert azok nemcsak a saját, hanem mások testi épségét is veszélyeztetik. Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság idei terveiről szólva azt mondta: a kétkerekűek kerülnek a fókuszba, mivel a múlt évi statisztikából az derül ki, hogy míg a balesetek okozói túlnyomórészt (61 százalékban) a gépkocsivezetők, a második helyen (12 százalékkal) a kerékpárosok állnak. Halmosi Zsolt szerint tévhit, hogy a kerékpárosok által okozott balesetekben kizárólag a kerékpárosok sérülhetnek meg. Mint mondta, nagyon sok esetben fordul elő, hogy a szabálytalankodó kerékpáros miatt az autósofőrök rántják félre a kormányt és szenvednek el frontális karambolt. Rámutatott arra: ahogy a gépkocsivezetők esetében, a kerékpárosok és a motorosok esetében is nulla tolerancia van érvényben az ittasság tekintetében. Dicsérően szólt ugyanakkor az autóbuszvezetőkről, ők a balesetek csak egy százalékának az okozói. A fő baleseti okok közül az OBB alelnöke a gyorshajtást emelte ki, második helyen áll az elsőbbségadás elmulasztása, a harmadik pedig a kanyarodási szabályok megsértése. A gyorshajtással összefüggésben - amely évek óta vezető baleseti ok - szintén azt mondta, hogy az idén kiemelt figyelmet fordítanak ennek visszaszorítására, továbbá a passzív biztonsági eszközök használatára. Utóbbival kapcsolatban kitért arra: amellett, hogy jogszabály írja elő a biztonsági öv használatát, ez minden modern jogállamban kötelező. Kiemelte: Magyarországon minden napra jut egy halálos baleset, amelyben az öv használata életet menthetett volna. Halmosi Zsolt az MTI felvetésére, miszerint a sajtótájékoztatón levetített bemutatóban az idei tervek közt szerepel a szabályozási módosítások kidolgozásában való részvétel, azt közölte: ennek célja a szabálysértések szankcionálásának hatékonyságnövelése. Emlékeztetett arra: a jogalkotó eddig is tett intézkedéseket annak érdekében, hogy a külföldi rendszámmal elkövetett szabálysértések ne maradjanak büntetlenül, ugyanakkor Magyarország soros EU-elnöksége idején is megfogalmazódott az az igény, hogy a tagállamok közt olyan információcsere jöjjön létre, amelynek alapján más államok is végrehajthassák a kiszabott szabálysértést. Mint mondta, a Belügyminisztérium most azon igyekszik, hogy ez a rendszer Magyarországon minél előbb működhessen. Halmosi Zsolt kérdésre válaszolva, annak kapcsán, hogy korábban felmerült a robogók nyilvántartásba vétele, azt mondta: nehéz intézkedni ezekkel szemben, de - mint mondta - a kormány levette ezt a kérdést napirendről. A múlt évi statisztikai adatok szerint 2011-ben 15 800, személyi sérüléses közúti baleset történt, míg 2010-ben 16 308. A súlyos sérüléssel járó balesetek száma 4941-ről 4533-ra csökkent, a könnyű sérüléssel járó baleseteké 10 718-ról 10 696-ra. Csökkent az ittasan okozott balesetek száma is, 1883-ról 1583-ra. Halmosi Zsolt közlése szerint az adatok azt mutatják, hogy a 2007 óta tapasztalható kedvező trend 2011-ben is folytatódott a közúti közlekedésbiztonság alakulásában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.