Közélet

Ipsos: A diploma fontos, a gyakorlat azonban kevés

Ipsos: A diploma fontos, a gyakorlat azonban kevés

2012. január 25., szerda
Ipsos: A diploma fontos, a gyakorlat azonban kevés

A fiatal felnőttek fele szerint az életben való boldoguláshoz nagymértékben hozzájárul a diploma, s további háromtizedük is közepes jelentőséget tulajdonít a felsőfokú végzettségnek - derül ki az Ipsos F and F témában végzett felméréséből, amelynek összegzését szerdán juttatták el az MTI-hez. A fiatalok által felállított rangsor első helyén az ELTE áll, amelyet a Corvinus, illetve a Műegyetem követ.

A közvélemény-kutatást az elmúlt 3 hónapban készítették a 15-25 év közöttieket reprezentáló 600 fő személyes megkérdezésével. Az Ipsos F and F kutatássorozata negyedévente közöl friss adatokat a fiatal felnőttek márkafogyasztási szokásairól, illetve tematikusan bemutatja ennek a fogyasztói csoportnak a viselkedését. A vizsgálat eredményei szerint az ifjú korosztály 27 százaléka azt gondolja, hogy az álláskeresés során a képességek, a szakmai felkészültség az igazán fontos felvételi szempontok, míg 19 százalék szerint ezeket egyáltalán nem, csak a képzettség meglétét nézik a munkaadók. A relatív többség, 38 százalék úgy tapasztalja, hogy a munkáltatók kizárólag a végzés helye alapján választják ki az új belépőket. Az érintett korosztály többsége úgy látja, hogy a magyar diploma versenyképes szerte a világban: 45 százalék szerint – ha nem is mindegyik, de - számos egyetemi végzettség egyenértékű a nyugati intézményekével, míg 20 százalékuk szerint teljes az oklevelek értékazonossága. Ugyanakkor a felsőoktatásban szerzett ismereteket a többség csak beugrónak tartja a munka világába: 26 százalék szerint az egyetemek gondolkodásra tanítanak, kevés a megszerzett tudás gyakorlati haszna. További 26 százalék is csak alapnak tekinti a diplomát, hasznosulásához elengedhetetlennek tartja a továbbképzést - olvasható az összegzésben. A magyar fiatalok értékesnek tartják a Magyarországon megszerzett diplomát, a többség szerint külföldön is versenyképes, másfelől az életben való boldoguláshoz is nélkülözhetetlen. Különösen a középiskolába járók értékelik kedvezően a honi diplomát, háromnegyedük azonosnak minősíti a külföldiekkel. A fiatal felnőttek fele az érvényesülés jelentős útravalójának tartja a diplomát, háromtizede szerint közepes mértékben járul hozzá a sikeres előrejutáshoz, a teljesen szkeptikusok aránya ennél kisebb, 20 százalékos. A középiskolások várakozásai és a diplomával rendelkezők tapasztalatai lényegében azonos válaszokat eredményeztek: az előbbiek kétharmada reménykedik abban, hogy a felsőfokú végzettség megszerzésének nagy és pozitív befolyása lesz a későbbi évekre, a végzettek héttizede pedig már érzi is ezt a többletet. A felsőoktatásban lévő hallgatók is átlag feletti arányban (56 százalékban) bíznak a diploma erejében. A korosztály alap- vagy középfokú képzettséggel a munkaerőpiacon lévő tagjai viszont teljesen másként értékelik a diplomát: csak egyharmaduk tulajdonít neki nagy jelentőséget. A fiatalok által felállított felsőoktatási rangsor első helyezettje az ELTE (21 százalékos említési aránnyal), második a Corvinus, harmadik a BME (8, illetve 5 százalékkal). A sorban a nagy vidéki városok tudományegyetemei következnek. A debrecenit 4, a szegedit 3, a pécsit 2 százalék tartotta a legjobb felsőfokú iskolának. Az ifjú korosztály körében még a SOTE is érdemi említéseket kapott – 2 százaléktól. A legtöbben, 38 százaléknyian úgy tartják, hogy a munkaerő-felvétel során leginkább az számít, melyik intézményben végzett a pályakezdő. Viszonylag sokaknak, 27 százaléknak az a meglátása, hogy a foglalkoztatók tanúbizonyságot szereznek a jelentkezők gyakorlati felvértezettségéről, míg 19 százalék szerint csak arra figyelnek, hogy diplomája legyen a belépőnek. A diplomásként elhelyezkedők tapasztalatai valamelyest eltérnek az átlagos véleményektől. Legnagyobb részük, négytizedük azt állítja, hogy a felvételin teljesíteni kell, a leendő munkáltatót érdekli a jelentkező felkészültsége. Egyharmaduk azt vette észre, hogy az intézmény neve számít, míg egyötödük szerint csupán az oklevél megléte - olvasható az összegzésben. A felmérés szerint csak kevesen, 19 százaléknyian vélekednek úgy, hogy a mai, magyar felsőfokú intézményben szerzett ismeretek nagyon jól hasznosíthatók a munkavégzés során. A többieknek hiányérzetük van: 26 százalék szerint "csak" gondolkodásra tanít a felsőoktatás, további 26 százalék szerint jó alapot biztosít a munka világához, de további kiegészítő tanulmányok szükségesek az érvényesüléshez. A fiatalok 15 százaléka nem látja, hogy a felsőfokú oktatás válaszolna a gyakorlati kihívásokra. Ez utóbbi, szkeptikus álláspont leginkább azokra jellemző, akik oklevél nélkül dolgoznak. A diplomás munkavállalók relatív többsége – négytizede – úgy érzi, hogy a felsőoktatás inkább csak a gondolkodás képességét fejleszti. Igaz, azok is átlag feletti arányban – 28 százaléknyian – vannak közöttük, akik szerint a képzés teljesen megfelel az igényeknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.