Sport

Futsal: elgázolta a berettyói gyors az UTC-t

Futsal: elgázolta a berettyói gyors az UTC-t

2012. január 30., hétfő
Futsal: elgázolta a berettyói gyors az UTC-t

Nagyon messze volt a bravúrtól a tartalékos UTC, így csak asszisztálni tudott a Berettyóújfalu gálájához, elszenvedve idei első vereségét. A meccs gyakorlatilag hét perc alatt eldőlt.

11
-
1
MVFC Berettyóújfalu
-
UTC Futsal Team
Férfi futsal NB I 14. forduló

Sejteni lehetett, hogy nem lesz könnyű menet, aztán, amikor hétfő délelőtt kiderült, hogy mennyien fognak hiányozni az Ujszegedi TC futsalteamjéből a Berettyóújfalu elleni vendégjáték során, akkor már félő volt, hogy a szoros meccs reménye is elúszik. Arra azonban talán még a legvérmesebb Mezei-szurkolók sem számítottak, hogy csapatuk gyakorlatilag hat és fél perc alatt eldönti az összecsapást. Ekkor ugyanis már 5-0 volt a hazaiaknak, szünetre pedig már első soruk minden mezőnyjátékosa jegyezhetett egy-egy találatot, s a cserék közül is ketten. Kulcsemberek hiányoztak az UTC-től, a kapusteljesítmény, és a csapatjáték is elmaradt, még a lámpalázas idegenbeli játékok során megszokottól is. Csak az első félidő hajrájára éledeztek fel a remények, hogy talán sikerül majd gólt szerezni, de ezen a hétfő estén semmi nem akart összejönni. Fordulás után ismét lerohanta a Mezei Vill csapata a mieinket, a DEAC-ból kölcsönkapott

Szécsi Barna

két remek villanása után már 8-0-ás KO-t mutatott a

Turzó József

vezetőedző csapata számára nem kevés pénzből felhúzott Pálfi István Rendezvénycsarnok eredményjelzője. Egyszer azonban az újszegedieknek is megadta Fortuna a jó szerencsét - vagy talán inkább megkímélte őket a balszerencsétől -, így a 32. percben

Juhász Imre

lövéséből megszülethetett a csapat becsületgólja. A hátralévő időben Szécsi és a román légiós

Togoi Victor Cosmin

befejezte a második játékrészben zajló gólversenyét, melyet utóbbi nyert meg az utolsó pillanatokban. A Csömör ellen bombaformában bombázó

Pöszmet Tamásnak

ezúttal nem sikerült betalálnia büntetőből, a léc alá tartó lövését

Pallai Gábor

fogta ki, így maradt a tízgólos hazai diadal (11-1) és a kivívott visszavágás az őszi vereségért. Tízzel kikapni a labdarúgás bármely vállfajában - nem egy szép vereség. Ugyanakkor nem ezt a meccset kellett megnyerniük az újszegedi srácoknak, hanem a kötelezőket kell majd behúzniuk, és elcsípni egy bravúrt idegenben. Így szinte biztosan garantált lenne a felsőházi rájátszás, melyre egyébként is jó esélye van a jelenleg 6. helyen álló UTC Futsal Teamnek.

Férfi futsal NB I 14. forduló:

MVFC Berettyóújfalu - UTC Futsal Team 11-1 (6-0)

Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok, 500 néző. Vezette: Nagy R., Varga L., Pápai.

Berettyóújfalu:

Pallai - Trencsényi, Lovas, Cosmin, Szécsi.

Csere:

Leonardo, Nagy T., Rábl, Michelzinho, Gál I., Nagy I., Mezei.

Vezetőedző:

Turzó József.

UTC:

Tombácz - Trucz, Pataki, Hernády, Dürgő.

Csere:

Juhász I., Simon I., Pöszmet, Béry (kapus).

Vezetőedző:

Szitkó Róbert.

Megbízott edző:

Brinszky Adrián.

Gólszerzők:

Szécsi (1', 21', 21', 40'), Rábl (3'), Cosmin (4', 34', 39'), Trencsényi (5'), Gál (7'), Lovas (18'), Juhász I. (32').

Sárga lap:

Michelzinho (28'), Leonardo (32'). Brinszky Adrián:

"Nem gólarányjavító szándékkal érkeztünk, de a mutatottnál nívósabb produkciót reméltem. Az eredmény nem túl hízelgő, de nem történt tragédia, eddig jól szerepeltünk. Most van két hetünk kicsit nyalogatni a sebeinket és rendezni sorainkat. Sajnos a mai napon sem mennyiségben, sem minőségben nem feleltünk meg az NB I-es színvonalnak."

További eredmények:

Admirál-Haladás VSE – Colorspectrum Aramis 3-3 (1-1) Rába ETO – Üllő FC Cső-Montage 6-3 (2-0) DEAC Futsal Club – Gödöllői Bikák 0-5 (0-2) MAFC BME Docler Akadémia – Vasas 1988 Déli Futsal 3-5 (1-1) Rubeola FC Csömör – Nagykáta SE Futsal 3-2 (1-0)

A férfi futsal NB I jelenlegi állása:

#

Csapat

M.

Gy.

D.

V.

Lg.

Kg.

Gk.

P.

1.

Rába ETO

14

11

1

2

79

36

43

34

2.

MVFC Berettyóújfalu

14

10

1

3

80

38

42

31

3.

Gödöllői Bikák

14

9

-

5

72

54

18

27

4.

Colorspectrum Aramis

14

8

2

4

71

53

18

26

5.

DEAC Futsal Club

14

8

1

5

52

54

-2

25

6.

UTC-Junior Sport

15

7

1

7

77

77

0

22

7.

Vasas 1988 Déli Futsal

14

7

-

7

47

46

1

21

8.

Admiral-Haladás VSE

14

6

3

5

67

59

8

21

9.

Üllő FC Cső-Montage

14

3

4

7

54

58

-4

13

10.

Rubeola FC Csömör

14

3

2

9

44

74

-30

11

11.

MAFC BME Docler Akadémia

14

3

2

9

34

70

-36

11

12.

Nagykáta SE Futsal Káta-GSM

15

1

1

13

36

94

-58

4

Online közvetítésünk:

40' Dürgőt vágják fel 10 másodperccel a vége előtt, tízméteres büntető! Pöszmet a labda mögött, elemi erővel tűzi rá, Pallai a léc alól szedi ki. Itt a vége... A hazai szurkolók vastapsa közepette ünnepli revánsát a az MVFC, ma az UTC-nek csak asszisztálás maradt a Berettyó-parti gálához.
40'GÓÓÓL... 11-1. Szécsi Barna szerez labdát, és megnyeri a gólversenyt Cosminnal szemben, miután a szélen felfutva betör a hatosra és kilövi a hosszút, 11-1...
39'GÓÓÓL... 10-1. Eladjuk ismét, jön a kontra 4 a 2 ellen, kipasszolják Tombáczot is, Cosmin az üres kapuba lő, 10-1...
38' Nem akar összejönni az újabb szépítő találat, se egy fault, hogy büntetőt lőjünk. lő helyette Pöszmet, fölé.
37' Próbálkozunk, de most is hosszú a passz Hernádynak.
36' P betűs akció: Pataki keresztlabdája érkezik Pöszmet elé, de mire odaér, Pallai felszedi. Aztán pillanatok múltán közvetett szabadrúgás hat-hét méterről, az egész Berettyó a kapuban, Trucz legurít, Pöszmet bombáz, kijön.
35' Továbbra sem tartjuk meg sokáig a labdát, bár kétségkívül többet és jobban támadunk. Juhász, mellé.
34'GÓÓÓL... 9-1. Félpályán eladjuk, újabb kontra, a végén Trencsényi lő a hosszúra, az érkező Cosmin meg védhetetlenül a hálóba közelről, 9-1...
33' Sajnos veszítünk labdákat továbbra is, faultolni nem faultolunk, pedig beleférne (egész meccsen 2 van eddig), támadnak a pirosak.
32'GÓÓÓL!!! 8-1! Itt a becsületgól! Trucz passzol keresztbe a kapu elé Juhásznak, Imre nem hibázza el, a léc alá vágja! 8-1!
32' Dürgő kísérletezik, passzolgatunk, hagyják is kicsit. Megérkezik az 5. fault a hazaiaknál, Leo Mendes kapja a sárgát érte, lerúgta Hernádyt.
31' A hazai publikum folyamatosan élteti az övéit. Felkészültek a visszavágásra és gyorsan véghez vitték. Cosmin a labdával, tisztázunk előle, Trucz. Michelzinho a lapja és egy csere után elment az öltözőbe, azóta sem láttuk...
30' Sajnos túl sok dolga eddig nem volt Pallai Gábornak. Pöszmet talán most, de fölé száll a labda.
29' Juhász Imre kiszorított szögből lő kapura egy szép akció végén, Pallai véd hatalmasat.
28' Pataki robban rá egy lasztira, de elévetődnek és kimegy. Oldalberúgás után megszerzik. Aztán szabadrúgáshoz jutunk, ez a 4. fault a hazaiaknál. Michelzinho nem engedi elvégezni, a spori kétszer figyelmezteti, harmadszorra sárga lap.
27' Lovas ismét, Tombácz fogja. Hamar eladjuk a labdát, csere volt közben, Michelzinho is próbálkozik, fölé.
26' Továbbra sem tudjuk megtartani a labdát, két-három-négy passz után vagy pontatlan és kimegy, vagy megakad egy piros sportszárban. Az immár mesterhármasnál járó Szécsi barna egyébként szeret gólt lőni szegedi csapatnak: ősszel a kupában, akkor még a DEAC játékosaként (most kölcsönben van a Mezeinél) az SZTE EHÖK SE ellen a 11 debreceni gólból 5-öt ő jegyezhetett.
25' Meddő mezőnyjáték. A hazai tábor élvezi a meccset, majdhogynem olléznak minden hazai labdaérintésnél. Mi meg azt sem bánnánk, ha már lefújná Nagy Róbert sporttárs...
24' Pöszmet próbálkozik, de nem vezet eredményre. Másik oldalon Lovas lába villan, mellé. Nyilvánvaló, hogy nem ezt a meccset kell megnyernünk, de azért túl nagy zakó sem hiányzik.
23' Sajnos a második félidőben is beragadtunk a rajtnál. Érezni egy kicsit, hogy nagypályán beindult az alapozás, fásult, ólomlábakon mozgó a társaság, míg az ellenfél kétségtelenül profi.
22' Dürgő forduláskor arcon találja alkarral Michelzinhot. Lenn marad a brazil, ápolás. Szándékosság kizárva, véletlen volt. Egy percet állt a játék, Michelzinho lejön, vérzik az orra. A pirosak jönnek.
21'GÓÓÓL... 8-0. Sajnos, van rosszabb is mint az előző: Hernády középkezdés után eladja, Szécsi csap le rá ismét, nem sokat igazgat, amikor lövéshez jut, a kapuvasról pattan be a nyolcadik.
21'GÓÓÓL... 7-0. Katasztrofális kezdés: Dürgő és Pataki kontrázik, kimarad, jön a kontra, Szécsi Barna egyedül, 7-0...
21' Az UTC kezdi a második félidőt. Igazi arénahangulatot biztosítanak a lelkes hazai szurkolók.
SZÜNET! Közben egy eredmény, amely jelzi, hogy a Gödöllői Bikák megtáltosodtak, valósággal szárnyalnak, s nem lesz könnyű dolgunk velük itthon: DEAC - Gödöllő 0-5!
20' Gyakorolja a létszámflényt a hazai gárda, kapus nélkül passzolgatnak nagyon fegyelmezetten. Valahogy kibekkeljük. A távolról bombázó mesterlövészeinknek - mint Hernády vagy Trucz, esetleg Tombácz - azonban most nincs lehetőségük labdát szerezni és kapura lőni.
19' Úgy tűnik Trencsényi készülődik megkülönböztetőt felvenni. Talán kihasználhatjuk ezt a lehetőséget majd, otthon bejött... Közben Dürgő próbálkozik, de hosszan szökteti magát.
18' Szinte az össze hibánkat bünteti a Mezei, de szerencsére a helyzetkihasználásuk nem a legjobb, még ha ez 0-6-nál furcsán is hangozhat a 18. percben...
18'GÓÓÓL... 6-0. Aztán jön a kontra, és jön Lovas, aki elviszi a labdát, és oldalról átlövi Tombácz felett a labdát a felsősarokba... 6-0.
17' Kerülünk helyzetbe továbbra is, csak be kéne lőni! Simon áll a kapussal szembe, de kihagyja a ziccert.
16' Továbbra is hiányzik a határozottság a feketék védekezéséből. Közben eredmények: nem bírt az Aramis a Haladással Szombathelyen, 3-3 lett a meccs. A Győr simán 6-3-ra verte a Montit.
15' Nem mondhatnánk, hogy faragják egymást a felek, nem igazán ütközzük le a támadókat. Tombácz véd közben egy óriásit, kellett már ez a bravúr. Lovas volt az elkövető.
14' Valamelyest lanyhultak a hazai rohamok, határozottan több tér jut a mieinknek. 2-1 a faultarány oda.
13' Jönnek a labdaszerzések is, csak nem igazán becsüljük meg. Az imént 2 az 1 ellen vihette Hernády és Dürgő, de hiba a befejezés előtt, rossz a passz.
12' Helyzeteink tehát már vannak, csak amíg az ellenfél belőtte azokat, szinte mindet, addig nálunk ez nem akar összejönni. Na talán most! Pataki lő, mellé. Most Turzó József kér időt.
11' Lassacskán kezdünk magunkhoz térni. Most Simon István cselez egyet, majd nem sajnálja a Selectet és nagy erővel küldi kapura, szaggatja is a hálót, csak oldalról...
10' Pöszmet és Dürgő játszik össze, ez szép akció, kijátszák Pallait is, verve a kapus, de egy védő önfeláldozóan vetődik a labda elé a kapuba, miután Pöszmet rátűzi. Hát nincs szerencsénk...
9' Dürgő kerül helyzetbe, Peti bemutat egy szép cselt, rátűzi ahogy kell, Pallai Gábor véd nagyot! Pallairól egyébként tudni érdemes, hogy az NB I-es női csapatort vezeti edzőként a Mezeinél, akik valódi szárnyalásba kezdtek az új évben, vasárnap épp az Univerzumot, Horváth Hanna csapatát verték idegenben 6-1-re... Mellékállásban pedig Frank Tamás szövetségi kapitány segítője is a női válogatott élén.
8' Kicsit összeszedte magát az újszegedi gárda, kellet az a tájmaut. Most valamivel tovább is megbírjuk tartani a labdát, ez is valami az eddigiekhez képest.
7' Brinszky Adrián időt kér. Rendet kell tenni a fejekben, mert máris szétestünk. 6 és fél perc alatt 5 gólt kapni az elején - alighanem ez az idei szezon legrosszabb kezdése az NB I-ben, a teljes mezőnyt tekintve is...
7'GÓÓÓL... 5-0. Érik a KO... Egy újabb megnyert párharc a hazaiaknál, megy a kényszerítő, jön Gál István, Tombácz tehetetlen, 5-0...
6' Nincs párharc amit megnyerne UTC-s, szinte lepattannak a mieink a pirosakról. Helyzetig nem jutunk el.
5'GÓÓÓL... 4-0. Ez így csúnya lesz... Most egy újabb kontra, Trucz blokkol, a kipattanó az7 övék, üresen Trencsényi, a kapitány, nem is hibázza el, Tombi verve volt... 4-0.
4'GÓÓÓL... 3-0. El is adjuk azonnal a szögletnél, jön a kontra, kipasszolják az utolsó védőt, Tombácz kiszolgáltatva, a román légiós Cosmin nem kegyelmez, 3-0.
4' Szögletig már eljutunk, most Juhász lő is, a kapufát súrolva oldalháló. De valaki beleérhetett a hazaiaktól, újabb szöglet.
3'GÓÓÓL... 2-0. Hajajj. Itt a második. Szépen kipasszolnak minket a hazaiak, aztán egy szélről középre adott labdát Rábl lő kíméletlenül a kapunkba... 2-0.
2' Kissé fásult, tompa a szegedi gárda, miközben letámad a Berettyó. Van miért törleszteniük, az tény.
1'GÓÓÓL... 1-0. Hát ez gyors volt. Elalszik a védelem, Szécsi barna azonban éber, kihasználja, hogy még fel sem ocsúdott a kezdősípszó hangjára az UTC, és be is veszi Tombácz kapuját... 1-0. 39 másodperc telt el mindössze...
1' A Berettyó, vagy ha jobban tetszik, a Mezei kezdi a mérkőzést, meg is szólalnak a dobok.
19.28 Mintegy 400 néző van a csarnokban - harmadháznak mondhatnánk - amikor kezdődnek a bemutatások. Előbb a tiszta feketében pályára lépő mieink neveinek tapsolhatunk, majd a tiszta pirosban játszó berettyósoknak. Hamarosan kezdünk...
19.20 Lassan véget ér a melegítés, rövidesen pedig kezdődnek a bemutatások.
19.10 Bizony, vékony a szegedi keret, s annál erőteljesebb a hazaiaké, erősebb, mint amikor nálunk jártak...
18.30 Koncz Zsolt sajnos nem tud részt venni a meccsen, így őt is nélkülözni kényszerül az UTC.
17.30 Megérkezett a csapat Berettyóújfaluba. Fantasztikus a Pálfi István Rendezvénycsarnok, hazánk első, kimondottan a futsal miatt épült arénája. A festői környezethez tartozik egy tó is a kulturált környezetben, van műfüves pálya a komplexumban, s rövidesen egy szálloda is épül, mint megtudtuk.
11.10 Mint Erhardt Szilárd technikai vezető portálunkat tájékoztatta, a csapat 14.30-kor kel útra. A keretből Hegyesi Zsolt és Tóth Attila sérülés, Bullás Imre betegség, Puskás Csaba munkahelyi elfoglaltságok miatt hiányzik, Koncz Zsolt játéka még kérdéses. A biztos kerettagok hétfő estére: Tombácz Róbert, Béry István, Trucz Zsolt, Hernády Márk, Juhász Imre, Pataki Sándor, Dürgő Péter, Pöszmet Tamás és Simon István.
Beharangozónk itt olvasható!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.