Egyetem

Egy hétre bárki egyetemista lehet Szegeden

Egy hétre bárki egyetemista lehet Szegeden

2012. január 30., hétfő
Egy hétre bárki egyetemista lehet Szegeden

Egy hétig nemre, korra, végzettségre, tanulmányi eredményekre való tekintet nélkül bárki egyetemistának érezheti magát a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán. Február 6-tól február 10-ig 5 tanítási napon 71 kurzus óráiba hallgathatnak bele az érdeklődők.

A nyílt órákra leginkább a döntés előtt álló középiskolásokat és a kommunikáció szakos képzés iránt érdeklődő nebulók szüleit várják, de a tanszék szívesen veszi akár az unokák világát megismerni igyekvő nyugdíjasok egyetemi padokban történő megjelenését is. A sajátos kezdeményezés részeként 17 különböző tanteremben reggel 8-tól este 7-ig lehet majd órákat hallgatni. A nyílt héten az „igazi” egyetemisták és a „vendég” hallgatók együtt ismerkedhetnek a kommunikációs munka hátterével, az egyes tantárgyak követelményeivel. A legutóbbi években a nyilvánosság fórumain gyakran hangoztak el arról szóló vélemények, hogy a kommunikáció szakos hallgatók nem elég hasznosak a munkaerőpiac szempontjából, és megkérdőjeleződött a képzés komolysága is. Meggyőződésem, hogy ezek a vádak nem valósak, és leginkább úgy lehet válaszolni rájuk, ha a képzésünket láthatóvá tesszük kívülről is, s lehetővé tesszük azt, hogy a tavaszi szemeszter első tanítási hetében bármelyik órára bárki bejöjjön és betekintsen a szakon folyó munkába, belehallgasson a képzés óráiba – mondja

Szajbély Mihály

, a Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék vezetője.

A Heti Válasz friss elemzése szerint a szegedi kommunikáció szakos képzés a második legerősebb az országban; a diák/tanár arányokat értékelő listán pedig éllovas. Jelenleg az alap- és mesterképzéseken több mint 300 kommunikáció szakos tanul a Szegedi Tudományegyetemen. A legismertebb egykori hallgatók között említhető

Veiszer Alinda

, a Záróra műsorvezetője,

Csiszár Jenő

, a Magyarország, Szeretlek csapatkapitánya,

Tóth-Szenesi Attila

, az Index rovatvezetője vagy

Veress Kriszta

, a XXI. század riportere. A február eleji nyílt héten a tanszék televízió- és rádióstúdiója is fogadja majd az érdeklődőket. Bárki szerkesztheti a Rádió Mi műsorát; hozhatnak az érdeklődők zeneszámokat és megoszthatják gondolataikat a közösségi rádió hullámhosszán. Az egyetemi TV Stúdióban pedig az „egy hétig egyetemisták” is híradó-műsorvezetők lehetnek, s beolvashatják kedvenc híreiket, majd a felvételt elvihetik magukkal. Esténként a korábbi hallgatók vizsgafilmjeiből rendeznek vetítéseket. A kezdeményezés részleteiről a kommunikáció tanszék honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.