Egyetem

Az utolsó reménysugár lehet az őssejtkezelés + FOTÓK

Az utolsó reménysugár lehet az őssejtkezelés + FOTÓK

2012. január 12., csütörtök
Az utolsó reménysugár lehet az őssejtkezelés + FOTÓK

Az őssejtterápia lehetőségeit, orvostudományban betöltött szerepét és jövőjét mutatta be csütörtök este Borbényi Zita, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ professzora a Junior Szabadegyetem szemeszterzáró előadásán.

Egy médiában igen gyakran szereplő, sokak szerint forradalmi, míg mások által vitatott gyógymód, az őssejt-transzplantáció volt a középiskolásoknak, illetve az egyetemi felvételire készülődőknek hirdetett Junior Szabadegyetem előadássorozat szemeszterzáró epizódjának témája. A gyógymódról a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinika tantermében tartott előadást

Borbényi Zita

, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ II. sz. Belgyógyászati Klinika Hematológia Osztályának professzora. Mint elmondta, a televízióban és újságokban közölt, őssejtkutatással foglalkozó anyagok jelentős részének elsősorban a szenzációkeltés a célja. A kevésbé "látványos", apró lépésekről, mellyel az őssejtkutatás halad, már jóval kevesebbet hallhatunk a hétköznapok során. "Az őssejtek egész életünk alatt bennünk vannak, szaporodnak és differenciálódnak bennünk. Nélkülük a szervezet elégséges működése nem lenne megoldható" - mondta Borbényi Zita. Az őssejtek embriókorban már specializálódnak: idegsejtekké, izomsejtekké, bőrsejtekké stb. alakulnak, mivel ez a feltétele a szövetek, szervek és testformák létrejöttének. Ezek a mikroszkopikus sejtek biztosítják egy életen át a folyamatosan használódó sejtek újraképződését is.

Ha a gyógyszer már nem segít

Őssejtátültetéssel hazánkban főként a kilencvenes évek második felétől foglalkoznak. Ekkor még igencsak nagy lemaradásban voltunk Európa többi országától, az utóbbi években azonban sokat fejlődött ez a tudomány itthon is. 2009-ben már közel 350 őssejt-terápiát végeztek el Magyarországon, ami uniós átlagban jónak mondható. A professzor Kelemen Endre Széchenyi-díjas hematológus nevét emelte ki, a szegedi származású orvos ugyanis rengeteget tett az őssejtkutatás meghonosodásáért. "Nagyrészt születési sérülések, valamint szerzett rendellenességek gyógyításáról hallunk, ha az őssejtkutatás kerül szóba. Elsősorban azonban a rosszindulatú vérképzési megbetegedések esetén alkalmazható igen jól ez a terápia. Ott, ahol a gyógyszeres, illetve kemoterápiás kezelések nem járhatnak sikerrel, az őssejt-kezelés (vagy ahogy régen hívták: csontvelő-transzplantáció) még komoly eredményeket érhet el" - magyarázta a doktornő. Mint mondta, bizonyos módszerekkel már a vérből is kiszűrhető és hasznosítható az egészséges őssejt, nem csak a csontvelőből tudják kinyerni. A kezelésnek két típusa van: az allogén módszerrel egy egészséges egyén szervezetéből vonják ki a sejteket, majd juttatják intravénás úton a beteg vérébe. A donor kiválasztása azonban nem egyszerű: leginkább a hasonló génállománnyal rendelkező testvérek tudnak segíteni egymáson, a hazánkban általános, 1-2 gyerekes családtípus viszont nem kedvez ennek a lehetőségnek. Egy idegen személy csak komoly orvosi vizsgálatok után adhat őssejteket, néha éveket kell várni egy megfelelő genetikai állománnyal rendelkező segítségére. Az autológ módszerrel a saját őssejteket vonják ki az emberből, majd visszajuttatva a szervezetbe azok újult erővel veszik fel a harcot a betegségekkel.

Telket a Holdon

Borbényi Zita hangsúlyozta, hogy a szervezetet is komoly kihívás elé állító beavatkozásra nem mindenki alkalmas. Idegen donortól 45 éves korig ültethető be őssejt, míg az autológ módszer 65 éves korig alkalmazható. Szegeden ez utóbbi gyógymódot alkalmazzák, párhuzamosan a gyógyszeres, kemoterápiás és egyéb kezelésekkel, melyek együttes alkalmazása ad reményt a teljes gyógyulásra. A professzor aláhúzta: az őssejtterápia haszna egyelőre nincs bizonyítva tudományosan. Mivel még világviszonylatban is igen fiatal gyógymódról van szó, így hosszú idő kell a hatásának részletes kivizsgálásához. "Mivel még évek, évtizedek kutatómunkája kell a tökéletesítéshez, így rövid távon nem biztos, hogy látványos eredményeket lehet vele elérni. Olyan befektetés ez, mintha az ember telket akarna vásárolni a Holdon" - tette hozzá Borbényi Zita.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.