Közélet

A Google Térkép miatt fotózták Szegedet

A Google Térkép miatt fotózták Szegedet

2012. január 5., csütörtök
A Google Térkép miatt fotózták Szegedet

Január első napjaiban „csíptük el” a Google-autót Szeged utcáin, melyről a korábbi nyilatkozatok alapján feltételezésekbe is bocsátkoztunk, miszerint a gépkocsin lévő szerkezet gömbpanoráma fotók készítésére alkalmas, így a cég az Utcakép (Street View) szolgáltatását is bővítheti. A Google kommunikációs ügynöksége levélben cáfolta ezt.

Az újév második napján

azt írtuk cikkünkben

, hogy „feltételezhető”, a Google az Utcakép nevű szolgáltatását bővíti Szegeden is, bár „a hivatalos közlemény szerint most csak a középületekről és közterületekről készítenek fotókat, hogy a térképszolgáltatásukat bővítsék országunkról. Igaz, ehhez ugyanazokat az autókat használják, mint az Utcakép szolgáltatásukhoz, amelybe remélhetőleg bevonhatják hamarosan Magyarországot is” – fogalmaztunk.

A hivatalos tájékoztatás

A Google kommunikációs ügynöksége e-mailben tájékoztatta szerkesztőségünket: tévesen feltételeztük, hogy a cég a városok teljes panorámabejárását lehetővé tevő Utcaképet készítené. A Google Térképet fejlesztik ugyanis. A Google hazai kommunikációs ügynökségének képviselője levelében arról ír, hogy

cikkünkben

úgy írtunk a Google autóiról, mint amelyek a Street View szolgáltatáshoz készítenek fényképeket, ezzel szemben a Google autói most azért fotóznak Magyarországon, hogy az így gyűjtött térképészeti információkat, utcaneveket, közlekedési jelzéseket a Google Térkép továbbfejlesztéséhez használják fel. A közlemény szerint a Google-autók által készített képeket egyrészt olyan információk megszerzéséhez használják, mint utcanevek, közlekedési táblák, jelzések, másrészt a képek segítenek a felhasználók által javasolt pontosítások, módosítások jóváhagyásában, továbbá a helyi vállalkozások, üzletek helyének meghatározását is tökéletesítik, melyek így a térképen is pontosabban jelölhetőek. Az ügynökség levelében hangsúlyozta, hogy nem az Utcakép (Street View) szolgáltatáshoz gyűjtenek információkat. „Jelenleg nincsen bejelenteni valónk semmilyen az Utcakép (Street View) magyarországi elindítását illető kérdésben” – olvasható a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.