Közélet

A doni tragédiára emlékeztek Szegeden + FOTÓK

A doni tragédiára emlékeztek Szegeden + FOTÓK

2012. január 12., csütörtök
A doni tragédiára emlékeztek Szegeden + FOTÓK

Nemcsak a doni katasztrófára kell emlékezni, hanem arra is, hogy milyen tragikus következményekkel jár az egész közösség számára, ha a múltját elfelejti, megtagadja, vagy hamis ideológiák alapján megpróbálja retusálni annak történéseit – erről Zakar Péter történész beszélt a doni tragédia 69. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen. A rendezvényt Csongrád Megye Önkormányzata és a Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő Rendezvényház Nonprofit Kft. közösen szervezte.

Jány Gusztáv

egykori tábornokot hozta példának beszédében a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke. A 2. magyar hadsereg parancsnoka – ahogyan

Zakar Péter

kifejtette – többször is le akart mondani tisztségéről. Második alkalommal éppen tiltakozásképpen a magyar hadsereg elé kitűzött irreális célok, és a magyar katonákkal való bánásmód miatt. Ezt egyik alkalommal sem engedték neki. Mint a történész fogalmazott, Jány Gusztáv a tragédia után hazatérve nem vállalt szolgálatot, ami mindent elmond egy olyan katonáról, aki mindig vállalta a szolgálatot, akkor is, amikor a lemondását elutasították. Zakar Péter arról is beszélt, hogy nemcsak a 2. magyar hadsereg egykori katonái előtt szeretne fejet hajtani, hanem azok előtt is, akik dacolva az elnyomással, széttépték a felejtés fátylát: Nemeskürty István, Széchenyi-díjas és Kossuth-nagydíjas író, irodalom- és filmtörténész, aki először írt a 2. magyar hadsereg történetéről, vagy

Sára Sándor

, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, filmrendező, akinek filmjét az adott időszakban szinte minden magyar családban nézték. Hozzátette, és mindazok előtt, akik tettek azért, hogy a múlt elrablása, ez a létfelejtés, ami a diktatúra része volt, megváltozzon, hogy nyugodtan, méltó módon tudjunk emlékezni, és megbékélni azokkal, akik ellen egykoron harcolnunk kellett. A megemlékezést koszorúzás zárta, majd a Megyeházán levetítették

Bubenkó Gábor

Szögligettől a Donkanyarig című dokumentumfilmjét, amely szintén a doni hősöknek állít emléket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.