Gazdaság

46 ezerrel dolgoztak többen október-decemberben

46 ezerrel dolgoztak többen október-decemberben

2012. január 31., kedd
46 ezerrel dolgoztak többen október-decemberben

A foglalkoztatottak száma 3 millió 851 ezer fő volt 2011 negyedik negyedévében, 1,2 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint elsősorban a férfiak munkaerő-piaci pozíciói javultak, a munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 459 ezer fő volt, amely 10,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.

A KSH kedden azt közölte, hogy a vizsgált időszakban a 15-64 évesek 63,2 százaléka, azaz 4 millió 274 ezer fő jelent meg foglalkoztatottként, vagy munkanélküliként a munkaerőpiacon, 39 ezerrel több, mint 2010 azonos időszakában. A közlemény szerint a férfiak 69,3 százalékos aktivitási aránya 0,8 százalékponttal, a nők 57,4 százalékos aránya 0,6 százalékponttal volt magasabb a 2010. október-decemberinél. Tavaly a foglalkoztatottak éves átlagos száma 3 millió 812 ezer fő volt, ami 31 ezer fős, a mintavételi hibahatárral megegyező létszámbővülést jelentett, a 15-74 éves népesség foglalkoztatási rátája 49,7 százalékra nőtt. A munkanélküliek száma éves átlagban 468 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 10,9 százalékra csökkent - közölte a KSH. Tavaly október-decemberben a 15-64 évesek 63,2 százaléka, 4 millió 274 ezer fő jelent meg foglalkoztatottként, vagy munkanélküliként a munkaerőpiacon, 39 ezerrel több, mint 2010 azonos időszakában. A foglalkoztatottak közül a 15-64 évesek száma átlagosan 3 millió 815 ezer fő volt, 42 ezerrel több az egy évvel ezelőttinél, ezzel a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal 56,5 százalékra nőtt. A 15-64 éves férfi népességből 2 millió 60 ezren voltak foglalkoztatottak, 34 ezerrel többen, mint 2010 október-decemberében, így foglalkoztatási arányuk 1,1 százalékponttal, 62 százalékra emelkedett. A nőket a vizsgált időszakban 1 millió 756 ezer fős, 51,1 százalékos foglalkoztatottság jellemezte, ami 0,3 százalékpontos növekedés. A 15-74 éves munkanélküliek száma 459 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 10,7 százalék volt, mindkettő lényegében megegyezett az egy évvel korábbival. A férfiak munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal, 10,5 százalékra csökkent, miközben a nőké 0,2 százalékponttal, 10,8 százalékra emelkedett egy év alatt. A munkanélküliek 17 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 26,3 százalékos munkanélküliségi rátája 1,1 százalékponttal magasabb a 2010 negyedik negyedévinél. A 25-54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája egy év alatt 0,3 százalékponttal 9,7 százalékra csökkent. A munkanélküliek 47,3 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,6 hónap volt - közölte a KSH.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.