Közélet

Városi ösztöndíjak szegedi diákoknak + FOTÓK

Városi ösztöndíjak szegedi diákoknak + FOTÓK

2011. december 15., csütörtök
Városi ösztöndíjak szegedi diákoknak + FOTÓK

Csütörtök délután a szegedi Városháza dísztermében városi ösztöndíjakat adtak át – immár tizenkettedik alkalommal – annak a 100 felsőoktatásban tanuló hallgatónak, akiket kiemelkedő tanulmányi eredményükkel erre érdemesnek találtak. A támogatásokat Solymos László alpolgármester és Ament Balázs, az SZTE EHÖK általános alelnöke nyújtotta át a megjelenteknek.

A Szegedi Felsőoktatási Szövetséggel kötött megállapodás értelmében Szeged Megyei Jogú város évente 100 kiemelkedő tanulmányi eredményű szegedi, nappali tagozatos, legalább másodéves hallgatót támogat egy tanéven át havi 10 ezer forinttal. Erre a támogatási formára az idén 684 pályázat érkezett be. „Szeged hagyományosan iskolaváros” – hangsúlyozta a díjátadón Solymos László alpolgármester. „Ennek megfelelően kötelességünk azokat támogatni, akik kiemelkedő tanulmányi eredményükkel erre rászolgáltak, illetve szociálisan rászorulónak minősülnek.”

Támogatások középiskolásoknak

A program keretében további 278-an kaptak szociális alapon a várostól havi 5000 Ft-ot, amihez a Nemzeti Erőforrás Minisztérium biztosított még 5000 Ft-ot, melyet a Bursa Hungarica ösztöndíj keretében osztottak ki. Negyven középiskolás diák kapott egyszeri 50 ezer Ft-os támogatást az „Esélyt a középiskolás tehetségeknek” pályázat keretében. Így a város ebben az évben összességében közel 30 millió forintot költ a tehetséges és nehéz sorsú diákok támogatására.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.