Kultúra

Ünnepre hangolva: advent a tájházban

Ünnepre hangolva: advent a tájházban

2011. december 16., péntek
Ünnepre hangolva: advent a tájházban

Adventi népszokásokat, mára már a feledés homályába vesző hagyományokat elevenítenek fel a Szentestét megelőző utolsó, december 18-i, vasárnapon 14 órától Hódmezővásárhelyen, a Népművészeti Házban. Az aranyvasárnapi családi délutánon minden korosztály találhat magának való programot, amelyeken az ünnepi díszítéshez és mézeskalács sütéshez is szerezhetnek gyakorlati ötleteket az Árpád utcai népi műemlékbe ellátogatók.

Advent, az „Úr eljövetelére” való készülődés, a „kisböjt” időszaka, melybe számos ún. jeles, mint például András, Borbála, Miklós, illetőleg Luca napja esik bele.

Terendi Viktória

, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ néprajzosa elmondta, hogy adventhez a betlehemezés, míg karácsonyhoz a kántálás szokása tartozott. Előbbi egy többszereplős paraszti misztériumjáték, melynek középpontjában a kifordított bundát viselő betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes-táncos játéka áll. A pásztorok elmennek a kisded Jézushoz és ajándékokat adnak át neki. A betlehemezés főszereplője a süket öreg pásztor, akinek tréfás félreértései a humor bő forrását képezik. Az Alföldre jellemző, hogy a betlehemezők között megjelenik a huszár, sőt a betyár alakja is! A karácsonyi, többnyire énekes, esetleg verses köszöntőt általában kántálásnak nevezték, de Vásárhelyen kóringyálás néven emlegetik. A köszöntők karácsonyi énekeket énekelve járták végig a település házait. Engedélykérés után az ablak alatt vagy a házban énekeltek egy vagy több éneket. Ezután valamilyen ajándékot kaptak, melyet megköszönve mentek tovább. A

Bessenyei Ferenc

Művelődési Központ által szervezett adventi délután folyamán lesz ünnepi asztalbáb produkció, néptánc bemutató, gitárkísérettel csendülnek fel karácsonyi énekek és versek, fellép

Bereczky Szilvia

, a Szegedi Nemzeti Színház énekese Ave Maria című műsorával. A gyerekeket mézeskalácssütéssel és díszítéssel, ünnepi díszek és ajándékok készítésével várják a szervezők, de a vállalkozó kedvűek az adventtel és karácsonnyal kapcsolatos játékos vetélkedőkön is összemérhetik tudásukat és ügyességüket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.