Bulvár

Százhúsz riasztás, két sérült

Százhúsz riasztás, két sérült

2011. december 8., csütörtök
Százhúsz riasztás, két sérült

A csütörtök reggel óta tartó szélviharral összefüggésben délig országszerte 120 alkalommal kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, a mentősök két sérültet láttak el, egyikük autóban ült, másikuk gyalogosan közlekedett, amikor rádőlt egy fa.

Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek csütörtök kora délután azt mondta, Heves megyében egy autóban ülő férfi sérült meg, amikor a 21-es úton haladó járművére rádőlt egy fa.

Németh Cecília

közlése szerint Újpesten egy járókelőre borult egy, a szélvihar következtében kidőlő fa, az asszonyt gyalogosok mentették ki a fa alól. Mindkét sérültet kórházba szállították. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatása szerint csütörtök délig összesen 120 bejelentés érkezett az ország tűzoltóságaira a szélviharral kapcsolatban, főként Pest megyéből és a főváros területéről, de több riasztást kaptak a Heves és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tűzoltóságok is. Fakidőléshez és leszakadt faágakhoz 70 alkalommal riasztották a tűzoltókat, míg több helyen az épületek tetőszerkezetében keletkezett károkhoz kellett kivonulniuk - mondta Hajdú Márton, az OKF helyettes szóvivője.

Kisdi Máté

, a fővárosi tűzoltóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: délután fél négyig száz helyre riasztották a tűzoltókat, 15 órakor például egyszerre tíz helyszínen dolgoztak. A nagyobb károk helyszíneként példaként a XI. kerületi Kőérberki úton történt balesetet említette, ahol mintegy 300 négyzetméteren bontotta meg a szél a tetőszerkezetet, a lehulló cserepek négy autót is megrongáltak. A XIII. kerületi Üteg utcában egy ház tűzfala mintegy 15 méter hosszan megrepedt. A kora délutáni fakidőlések közül a szóvivő a XIX. kerületben történt esetet emelte ki, ott egy 8 méter magas fa dőlt rá három parkoló autóra. Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggel narancssárga riasztást adott ki a várható erős széllökések miatt a közép-magyarországi, a közép-dunántúli és az észak-magyarországi régióra, jelezve: a legerősebb széllökések sebessége meghaladhatja az óránkénti 90 kilométert; a szél csak estefelé mérséklődik majd jelentősen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.