Közélet

Remek ütemben halad a dél-alföldi hulladék-rekultiváció + FOTÓK

Remek ütemben halad a dél-alföldi hulladék-rekultiváció + FOTÓK

2011. december 19., hétfő
Remek ütemben halad a dél-alföldi hulladék-rekultiváció + FOTÓK
A tervezettnél gyorsabban halad a szegedi regionális hulladékgazdálkodási program részeként bezárt 27 szeméttelep rekultivációja. A 2,79 milliárd forintos projekt határidejét így várhatóan tartani tudják. A terveknek megfelelően halad 26 Csongrád és Bács-Kiskun megyei település 27 bezárt szilárdhulladék-lerakójának rekultivációja – jelentette ki Bacsa Pál, az EUCON Konzorcium projektfelelőse. Hozzátette, 25 lerakó esetében már elkészült a munkálatok jelentős része, vagyis a hulladéktest detonálása, illetve a műszaki tervekben szereplő lezárások is megtörténtek. Ami még minden helyen hiányzik, az a növénytelepítés. Ezeket a munkálatokat azonban csak tavasszal végzik el. „Hat-tíz méteres erdősáv, illetve cserjés veszi majd körül a lerakókat, így jobban fognak a tájba illeszkedni, illetve a szél erózióját is a növényzet révén csökkenthetjük. A hulladéktesteket pedig füvesítjük” – fogalmazott Bacsa Pál. Mint elhangzott a hulladéktesteket füvesíteni fogják. A Technoplus Környezetvédelmi Technológiai Fejlesztő Kft. részéről Tóth Árpád projektmenedzser számolt be a munkálatokról. Mint elmondta, a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladtak, így a jövő évi határidőt úgy tűnik, tartani tudják. „A számlák előkészítése és leadása is megfelelő ütemben történt” – hangsúlyozta. A hetes számú kifizetési kérelmet nyújtják jelenleg, s így a pénzügyi és számviteli rendezése már több mint 50%-os a projektnek. „Nagy mennyiségű anyagot szállítottak el Domaszékről, megformázták a hulladéktestek, s kapott egy részleges takarást. A munka jelenleg szünetel, mert vannak nézeteltéréseink a terület határára vonatkozóan. A védőnövényzetnek kicsit kevesebb helyet terveztek” – mondta el portálunknak Kispéter Géza. Ettől függetlenül a domaszéki polgármester elégedett, a környéken élők nagyon várták már ezt a projektet. „Környezetvédelmi szempontból nagyon fontos, hogy az éktelenkedő hulladékhegy végre eltűnik” – tette hozzá. Mórahalom alpolgármestere, Csányi László is elégedett. A város belterületétől közel egy kilométerre volt a szemétlerakójuk, ami a település tanyás szerkezete miatt a külterületen élőket igencsak zavarta. Mint elmondta, hiába próbáltak meg mindent, olykor iszonyú bűz terjengett a környéken. „Most a tömörített hulladéktest befedését végzik, amit várhatóan a két ünnep között be is fejeznek” – tájékoztatott az alpolgármester. „A városnak tizenéves problémája fog megoldódni ezzel a projekttel” – tette hozzá. A 2,79 milliárd forintból megvalósuló, a tervek szerint 2012 őszén véget érő projekt 100%-ban támogatott. Az idén májusban indult beruházás az alábbi területeket érinti: Algyő, Ásotthalom, Baks, Balástya, Balotaszállás, Bordány, Csengele, Deszk, Dóc, Domaszék, Forráskút, Kelebia, Kistelek, Kiszombor, Mórahalom, Ópusztaszer, Öttömös (régi és új lerakó), Pusztamérges, Pusztaszer, Röszke, Ruzsa, Szatymaz, Tompa, Üllés, Zákányszék, Zsombó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.