Sport

Női futsal: vereséggel zárták az évet a Boszorkányok

Női futsal: vereséggel zárták az évet a Boszorkányok

2011. december 19., hétfő
Női futsal: vereséggel zárták az évet a Boszorkányok

Vereséggel zárta az évet a Szegedi AK-Boszorkányok női futsalegyüttese az NB I-ben. Egy hónap szünet után januárban fog folytatódni a bajnokság.

A 6. fordulóból elmaradt miskolci mérkőzéssel zárta az évet a Szegedi AK-Boszorkányok NB I-es női futsalegyüttese.

Szél István

tanítványai előző nap Kiskunfélegyházán vettek részt egy tornán, melyet meg is nyertek, így kissé fáradtan és szűk kerettel utaztak az oroszlánbarlangba. Ettől függetlenül jól játszottak a lányok, betartották edzőjük a taktikai utasításait, sőt az Egyesült Államokban tanuló, ám a karácsonyi szünetre hazatért, saját nevelésű labdarúgó

Gedei Nóra

révén a 8. percben a vezetést is megszerezték (0-1). A kevés csere miatt azonban hamar kijött a fáradtság, fogyott a lendület, így feljöttek a hazaiak, s

Ivanics Anita

góljaival fordítani is tudtak a szünetre (2-1).

Kizárták a Vestát

A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága december 13-i ülésén 2012. június 31-ig kizárta a Vesta SE női futsal NB I-ben, NB II-ben és magyar kupában szereplő csapatait, mivel a klubot üzemeltető Alba Vesta SE sportszervezet ellen jogerős felszámolási eljárás indult. Bár a csapat eredményeinek sorsáról a határozat nem nyilatkozik, a noilabdarugas.hu portál a versenykiírás alapján úgy tudja, mivel a csapat mérkőzéseinek 50%-át nem játszotta le, ezért eredményeit törölni fogják. Ebben az esetben a SZAK Boszorkányainak 0-21-es eredménye is megsemmisülne, ami jelentősen javítaná a csapat cseppet sem hízelgő gólarányát.

A második félidőt gyors góllal kezdte a listavezető Vénusz,

Csepregi Gabriella

vette be

Horváth Melinda

kapuját. Röviddel később

Váradi Cintia

, majd a hajrában

Mikó Vivien

is betalált, így végül 5-1-re győzött a hazai csapat, melynek a második félidőben szükségtelenül lejtett a hazai pálya a játékvezetőknek köszönhetően, jóllehet egyáltalán nem volt rá szükségük, hiszen egyértelműen jobb képességű alakulatról van szó, mely megérdemelten vezeti a tabellát.

Sárréti Géza

tanítványai ráadásul a Vesta visszalépése, majd vissza nem lépése, végül kizárása után még inkább esélyesei a bajnoki címnek, egyedül a Tolna szorongathatja meg őket a végjátékban - ez már az alapszakasz felénél is látható. "Az őszünk nem sikerült túl fényesre, ennél többre lesz szükségünk tavasszal, hogy elkerüljük a veszélyes zónát" - értékelte az eddigi szereplést Szél István vezetőedző. "Sajnos azokon a meccseken játszottunk gyengébben, melyeket hoznunk kellett volna, ellenben az erősebb ellenfelekkel szemben sokkal jobb játékot produkáltunk, a tabella első két helyezettjével például a mi szempontunkból szoros eredményt értünk el. Biztatóak a jelek, a két utolsó meccsen a védekezésünk is kezdett összeállni, ám továbbra is nagy problémánk, hogy hetente csak egyet tudunk edzeni, s ha az első sorból lecserélünk valakit, akkor már gyengébb a csapatteljesítmény. Igyekszünk tavasszal javítani, s bízom benne, hogy nem lesz gondunk a kiesés elkerülésével" - tette hozzá a tréner.

Női futsal NB I 6. forduló (pótlás):

Miskolci Vénusz - Szegedi AK-Boszorkányok 5-1 (2-1)

Miskolc, városi sportcsarnok, 150 néző. Vezette: Pápai, Kujbus, Katona.

Miskolc:

Nagy T. - Csepregi, Újvári, Váradi, Kovács A.

Csere:

Szőke Zs., Ivanics, Lenkey, Almási, Mikó.

Vezetőedző:

Sárréti Géza.

SZAK:

Horváth M. - Hódi, Zimányi Kovács, Baksa, Szalai.

Csere:

Harcel, Gedei.

Vezetőedző:

Szél István.

Gólszerzők:

Ivanics (12', 17'), Csepregi (21'), Váradi (24'), Mikó (35'), ill. Gedei (8')

Sárga lap:

Csepregi (8').

A női futsal NB I őszi végeredménye:*

#

Csapat

M.

Gy.

D.

V.

Lg.

Kg.

Gk.

P.

1.

Miskolci Szabadidőközpont

9

9

-

-

64

26

38

27

2.

Tolna-Mözsi FSE

9

7

1

1

46

19

27

22

3.

Univerzum-Aramis

9

5

1

3

55

28

27

16

4.

Ferencváros

9

4

1

4

41

44

-3

13

5.

MVFC Berettyóújfalu Női I.

8

3

1

4

40

39

1

10

6.

ELTE SE

9

3

-

6

27

45

-18

9

7.

Kiskunfélegyházi Fornetti

9

3

-

6

20

55

-35

9

8.

Szegedi AK Boszorkányok

9

1

1

7

28

71

-43

4

9.

Galaxis NFE

8

-

-

8

10

58

-48

0

10.

Vesta SE (KIZÁRVA)

-

-

-

-

-

-

-

-

* A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága (FEB) 2011. december 13-i ülésén a Vesta SE együttesét kizárta a bajnoki és a kupaküzdelmekből. A versenyszabályzat szerint, mivel az együttes nem játszotta le bajnoki találkozói 50%-át, a 2011-2012-es idénybeli bajnoki eredményeiket várhatóan törölni fogják. Mivel a FEB határozata erről nem rendelkezett, a tabella tartalmazza a csapatok Vesta elleni eredményeit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.