Közélet

Négy sávon lehet közlekedni a Vásárhelyi Pál utcán + FOTÓK

Négy sávon lehet közlekedni a Vásárhelyi Pál utcán + FOTÓK

2011. december 16., péntek
Négy sávon lehet közlekedni a Vásárhelyi Pál utcán + FOTÓK
Befejeződött a Vásárhelyi Pál utca felújítása, immár négy sávon lehet közlekedni a Pulcz utca és a Bakay Nándor utca közötti szakaszon. A munkálatok keretében megújult a körforgalom is. A felújítás 2011. június első hetében kezdődött, a város 665 millió forintból végezte el az átépítéseket, melyhez pályázati támogatásként 198 millió forintot kapott. A Vásárhelyi Pál utcát két ütemben újítják fel, most az első ütemet adták át a kivitelezők pénteken 11 órakor. Ennek keretében történt a négysávosítás, a kerékpárút és az új járda kiépítése, és a környék zöld felületeinek teljes rehabilitációja. Ehhez kapcsolódóan a város saját forrásból felújította még a körforgalmat, és teljes közműcserét hajtott végre a területen. Botka László az ünnepélyes átadón elmondta: a tervek szerint a második ütem 2012-ben folytatódik a Bakay – Kálvária sgt. közötti szakasszal. Erre a jövő év elején már kiírják a közbeszerzési pályázatot, és ha minden jól alakul jövőre ilyenkor a második szakasz is elkészül. Botka László az átadó után jelképesen beemelt az aszfaltról egy terelőbóját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.