Közélet

Mesterházy: szükséges a művészek kiállása

Mesterházy: szükséges a művészek kiállása

2011. december 4., vasárnap
Mesterházy: szükséges a művészek kiállása

Az MSZP elnöke szerint ma nagy szükség van a művészek, az értelmiségiek bátor és őszinte kiállására. Mesterházy Attila a Táncsics Mihály Alapítvány vasárnap esti, budapesti rendezvényén a kormányzati kultúrpolitikát bírálva arról beszélt, a mostani hatalom nehezen viseli az őszinte, egyenes beszédet.

A szocialista politikus a pártalapítvány díjkiosztó ünnepségén megjelent művészekhez fordulva azt hangoztatta, ők azok, akik hitelesen tudják képviselni azt, amire az országnak szüksége van; tisztességre, őszinte beszédre, a demokráciára, a jogállam helyreállítására, az igazi szolidaritásra és az igazságosságra. Azt hangoztatta: ezek nélkül nem lehet a haza, a magyar nemzet sikeres a következő időszakban.

Mesterházy Attila

arra kérte a művészeket, hogy a jövőben is bátran, őszintén tegyék a dolgukat, fogalmazzák meg érzéseiket, fejezzék ki gondolataikat, mert szavai szerint ezzel lehet építeni az országot, ezzel lehet példát adni a fiataloknak. A szocialista politikus a kormány tevékenységére utalva azt mondta, korábban sokan azt gondolták, hogy a kultúra egy olyan sziget marad, amihez a politika nem fog hozzányúlni, de tévedtek, mert - mint fogalmazott - a kultúra területét, a művészeket is elérte a "fülkeforradalom". Úgy vélte, hol zsákmányszerzésből, hol politikai bosszúból sok kiválóságot ért már komoly támadás. Mesterházy Attila szerint azért nem véletlenek ezek a támadások, mert "a kultúra mindig a szabadságról, a hazaszeretetről (...) a szolidaritásról, az igazságról szól, arról, hogyan lehet őszintén és hitelesen bemutatni élethelyzeteket (...), hogyan lehet görbe tükröt mutatni bizonyos társadalmi problémákról". A 2004-ben alapított Táncsics Mihály Életmű Díjat idén

Deim Pál

festőművész,

Keleti Éva

fotóművész és

Kézdy György

színművész kapta. (Utóbbi távolléte miatt a díjat unokája vette át

Szabó Vilmostól

, az alapítvány elnökétől.) Az alapítvány díját évről évre azok a magyar művészek vehetik át, akik munkásságukkal és annak eszmei értékével bizonyították kiemelkedő helyüket a kortárs hazai művészetben. A médiának megküldött tájékoztatóban egyebek mellett az áll, hogy a kortárs művészetek magas színvonalú pártolása, támogatása az erkölcsi tőkén kívül egy olyan szellemi közeget teremt az alapítvány körül, amelyre a magyar szociáldemokráciának feltétlenül szüksége van és lesz a jövőben is. A korábbi években díjat kapott még

Vígh Tamás

szobrászművész,

Schéner Mihály

festőművész,

Kokas Ignác

festőművész,

Juhász Ferenc

költő,

Melis György

operaénekes,

Garas Dezső

színművész,

Kállai Ferenc

színművész,

Kertész Ákos

író,

Papp Oszkár

festőművész,

Angyalföldi Szabó Zoltán

festőművész,

Lorán Lenke

színművész,

Lukács Ervin

karmester,

Spiró György

író,

Ádám Ottó

rendező,

Kaján Tibor

grafikus,

Kányádi Sándor

költő,

Görgey Gábor

író,

Nagy Sándor

szobrászművész,

Törőcsik Mari

színművész,

Avar István

színművész,

Gyémánt László

festőművész, valamint

Seregi László

koreográfus.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.