Közélet

Meghalt Kim Dzsong Il észak-koreai vezető

Meghalt Kim Dzsong Il észak-koreai vezető

2011. december 19., hétfő
Meghalt Kim Dzsong Il észak-koreai vezető

Hatvankilenc éves korában elhunyt Kim Dzsong Il, a sztálinista Észak-Korea első embere. A halálhírt az észak-koreai állami tv jelentette hétfőn.

Az észak-koreai vezetőt - aki hivatalosan a Nemzetvédelmi Bizottság elnökeként állt Észak-Korea élén, az államfői tisztséget névleg a parlament elnöke viseli - helyi idő szerint szombat reggel (közép-európai idő szerint péntek éjjel) érte a halál - közölte az állami tv bemondója könnyek között. A KCNA állami hírügynökség közlése szerint a "Kedves Vezető" vonaton halt meg, egyik "szokásos" vidéki szemleútján "testi és szellemi kimerültség" okozta szívelégtelenség következtében. A halál okát megerősítette a vasárnap elvégzett boncolás.

Kim Dzsong Ilt

december 28-án helyezik végső nyugalomra Phenjanban, addig nemzeti gyászt rendeltek el. Hírek szerint az észak-koreai vezető 2008-ban szélütést kapott, és feltehetően cukorbetegséggel és szívpanaszokkal is küszködött, ennek ellenére viszonylag élénknek tűnt a közelmúltbeli kínai és oroszországi látogatásán készült fotókon és videofelvételeken. Az elhunyt sztálinista vezér helyét minden bizonnyal legkisebb fia, a 28 - más források szerint 27 - éves

Kim Dzsong Un

foglalja el; Kim Dzsong Il tavaly szeptemberben félreérthetetlenül utalt rá, hogy őt jelölte ki utódjául. Észak-Korea a történelem első "kommunista dinasztiája". A világtól hermetikusan elzárt országban még az államalapító

Kim Ir Szen

kezdte meg a személyi kultusz kiépítését saját maga és fia, Kim Dzsong Il körül, aki 1994-ben került a kommunista rezsim élére. Az észak-koreai bejelentés után magasabb készültségbe helyezték a dél-koreai haderőt, és Szöulban közölték, hogy rendkívüli ülést tart a nemzetbiztonsági tanács. Megfigyelők szerint annak ellenére, hogy az észak-koreai vezető rendelkezett az utódlásról, nem lehet kizárni, hogy a háttérben hatalmi harc kezdődik az atomfegyver-programot folytató országban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.