Kultúra

Keretekbe foglalt balett a rektoriban + FOTÓK

Keretekbe foglalt balett a rektoriban + FOTÓK

2011. december 7., szerda
Keretekbe foglalt balett a rektoriban + FOTÓK

Tánc és fotó, két egymással ellentétes művészeti ág, hiszen a mozgás művészetének dinamikáját egyetlen képbe sűríteni sokak számára lehetetlen. Törköly József fotóművész mégis erre vállalkozott, a Szegedi Kortárs Balett művészeit megörökítő alkotásai a rektori hivatalban tekinthetőek meg.

A Szegedi Kortárs Balett életébe pillanthatnak be mindazok, akik december közepéig ellátogatnak a rektori hivatal Dugonics téri épületébe, ahol

Törköly József

fotóművész képein keresztül csodálhatják meg a táncosok mozdulatait. A Balett című fotókiállítás megnyitóján az alkotó portálunknak elmondta, a rendszerváltás után megjelenő egyik fotós újság indított amatőr, illetve hivatásos fotósok számára minden évben pályázatot, „Keressük az év fotósát” címmel. 2002-ben ötödik helyezést ért el egy táncfotóval, s elkezdett járni a Szegedi Kortárs Balett sajtó fotózásaira, s az évek alatt összegyűlt anyag legjavát válogatta össze kiállítási anyaggá. A táncfotónál az jelenthet problémát a fotós számára, hogy míg a szemünk úgy érzékeli, hogy van elegendő fény, addig az a fényképezőgépnek kevés. Természetesen vannak méregdrága profi objektívek, ám ezeket nem mindenki tudja megvásárolni. „A magamfajta amatőr fotósnak ügyeskednie kell, hogy kihozzon valamit a dologból. A hátrányból próbáltam előnyt kovácsolni például azzal, hogy egy kicsit rá is játszottam a bemozdulásokra, hogy így adjam vissza a balettnek a lendületét, a mozgásnak a dinamikáját” – fogalmazott Törköly József.

A megnyitón Dusha Béla fotóművész is szólt erről, hozzátéve, azzal, hogy a fotós lencsevégre kapja a legkifejezőbb pillanatot, még nem feltétlenül alkotott maradandót. Ahogy fogalmazott, kell ugyanis valami plusz, amit megtalált Törköly József alkotásaiban, s van amikor pont az életlenség fokozza a kép hatását. A megnyitóra elhozta a kortárs balett könyvét is, melyben az egyik előadásnál az szerepel, hogy nem maradt fenn fotó. „Ennél szomorúbb dolgot nem is tudnék elképzelni, akár Törköly Józsefnek, akár a többi fotóstársnak ez egyfajta felhívás is lehet, hogy még egyszer ne forduljon ilyen elő” – tette hozzá. A Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője rendkívül kritikus a táncfotókkal. Juronics Tamás kérdésünkre elmondta, egy adott mozgássorról számtalan olyan képet lehet készíteni, melyek nem a mozdulat legszebb ívét, legkifejezőbb pillanatait ragadja meg. „Nagyon nehéz megfogni a táncmozdulatnak a csúcsát, és egyben a legkifejezőbb állapotát. Ezen felül is sok dolgot kell figyelembe venni, például a művész arcát is. Most öröm nézni, hogy van, aki ezzel ilyen magas szinten foglalkozik, hogy valóban megkeresi azokat a szögeket, azokat a fényeket és pillanatokat, amikor ezt a helyzetet tudja előteremteni” – fogalmazott Juronics. Portálunknak elárulta, hogy a tárlat előtt összeültek az alkotóval, és bizony voltak olyan fotók, melyeket kivettek pont az előbb említett szempontok miatt. A tárlatot támogatta a szegedi önkormányzat is. Haág Zalán szerint fontos, hogy a város támogassa az értékek mentén megszülető műveket, s hozzájáruljon olyan tárlatok megrendezéséhez is, mint amilyen ez a Balett című fotókiállítás is. A kulturális bizottság elnöke úgy látja, jó helyre kerültek azok az alkotói támogatások, amelyeket a bizottság odaítélt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.