Sport

Hátország: UTC-vereségek a Berettyó mentén

Hátország: UTC-vereségek a Berettyó mentén

2011. december 14., szerda
Hátország: UTC-vereségek a Berettyó mentén

Folytatta szereplését az utánpótlás-bajnokságokban az UTC U19-es és U17-es csapata. A Berettyóújfaluban rendezett 4. fordulóban a szegedieknek sajnos nem sok babér termett.

A nagyobbak korosztályos csapata a sokkal előrébb járó gödöllőiektől és berettyóújfaluiaktól egyaránt sima vereséget szenvedett, a DEAC-cal azonban szoros mérkőzést vívtak, hiszen a hajdúságiak gyorsan megszerzett vezetését rövid idő alatt kiegyenlítette

Fürtön Ádám

, majd az ő újabb találatával vezetett is egy ideig a Cserenkó-csapat, ám végül a debreceniek diadalmaskodtak 4-2-re. Az

Ónodi Ferenc

dirigálta U17-esek nem a legjobb körülmények közepette kellett játszanak, mivel a Kabos Endre Sportcsarnokban súlyos rendezői hiányosságok folytán sem elektronikus jegyzőkönyv-vezetés, sem játékvezetők nem voltak, így a csapatok közös megegyezésével az edzők vezették le a meccseket. Itt sem termett babér a legjobbjukat,

Teimel Márkot

nélkülöző szegedieknek, akik három sima vereséget szenvedtek.

Az UTC-Junior Sport U19-es csapata:

Wenner István (kapus), Csiszár Márk, Dávid Róbert, Fürtön Ádám, Gárgyán Kristóf, Kató Tamás, Kertész Balázs, Miklós Gábor.

Edző:

Cserenkó Szabolcs.

Férfi futsal U19 Keleti csoport, 4. forduló:

Gödöllői Bikák – UTC-Junior Sport 9-2 (2-1)

Az UTC gólszerzői:

Gárgyán, Miklós.

UTC-Junior Sport – DEAC Futsal Club 2-4 (2-3)

Az UTC gólszerzői:

Fürtön 2.

MVFC U-19 Berettyóújfalu - UTC-Junior Sport 10-1 (3-1)

Az UTC gólszerzői:

Csiszár.

További eredmények:

DEAC Futsal Club - MVFC U-19 Berettyóújfalu 0-8 (0-5) MVFC U-19 Berettyóújfalu - Gödöllői Bikák 3-1 (2-0) DEAC Futsal Club - Gödöllői Bikák 3-5 (2-3)

Az ESC Gyöngyös-MI szabadnapos volt.

Fiú futsal U17 Keleti csoport, 4. forduló:

Gödöllői Bikák U16 - UTC-Junior Sport 11-0 (8-0)

UTC-Junior Sport - DEAC Futsal 1-7 (0-2)

MVFC U-17 Berettyóújfalu - UTC-Junior Sport 13-2 (6-1)

További eredmények:

DEAC Futsal Club - MVFC U-17 Berettyóújfalu 2-4 (0-1) Gödöllői Bikák U16 - MVFC U-17 Berettyóújfalu 0-2 (0-0) DEAC Futsal Club - Gödöllői Bikák U16 1-7 (0-2)

Az ESC Gyöngyös-MI szabadnapos volt.

A férfi futsal U19-es bajnokság Keleti csoportjának jelenlegi állása:

#

Csapat

M.

Gy.

D.

V.

Lg.

Kg.

Gk.

P.

1.

MVFC U-19 Berettyóújfalu

6

6

-

-

39

10

29

18

2.

Gödöllői Bikák

9

5

1

3

43

33

10

16

3.

ESC Gyöngyös-MI

6

4

-

2

33

20

13

12

4.

DEAC Futsal Club

6

2

1

3

17

26

-9

7

5.

UTC-Junior Sport

9

-

-

9

19

62

-43

0

A fiú futsal U17-es bajnokság Keleti csoportjának jelenlegi állása:

#

Csapat

M.

Gy.

D.

V.

Lg.

Kg.

Gk.

P.

1.

Gödöllői Bikák U16

9

9

-

-

69

9

60

27

2.

MVFC U-17 Berettyóújfalu

6

4

-

2

32

15

17

12

3.

ESC Gyöngyös-MI

6

3

-

3

34

30

4

9

4.

DEAC Futsal Club

6

1

-

5

17

31

-14

3

5.

UTC-Junior Sport

9

1

-

8

20

87

-67

3

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.