Közélet

Három év alatt 10 milliárddal nőtt Szeged adóssága

Három év alatt 10 milliárddal nőtt Szeged adóssága

2011. december 30., péntek
Három év alatt 10 milliárddal nőtt Szeged adóssága

Az ÁSZ intézkedési tervet javasol Botkának Szeged adósságállománya miatt

Bár a szegedi önkormányzat költségvetése 2007 és 2010 között összességében 15,7 milliárd forint működési többletet mutatott, a város adóssága 14,1 milliárdról 24,1 milliárd forintra nőtt, miközben a település 57,2 milliárd forint értékű fejlesztést fejezett be – állapította meg pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

A megyei jogú városok pénzügyi egyensúlyi helyzetét áttekintő ellenőrzés eredménye szerint Szeged felhalmozási költségvetésének egyenlege folyamatosan negatív volt, ez 2007 és 2010 között összesen 23,4 milliárd forint felhalmozási forráshiányt okozott. Az önkormányzat pénzügyi helyzetét jelentősen befolyásolta az is, hogy az EU-s és hazai támogatással megvalósuló projektek utófinanszírozottak, így azok folyó kifizetéseinek fedezetét hitelfelvétellel teremtette elő a város. Az ÁSZ kitért arra, hogy a működési forrástöbblet ellenére a pénzügyi egyensúly fenntartása, a felhalmozási forráshiány finanszírozása külső forrás bevonásával – hitelfelvétellel és kötvénykibocsátással - volt biztosítható. A hitelállomány folyamatos emelkedésével együtt járt az önkormányzatot terhelő kamatkiadások növekedése is. A jelentés szerint az önkormányzat 2010. végi pénzintézeti kötelezettségéből 2,6 milliárd forint (10,8 százalék) fejlesztési célú kötvény, 12,4 milliárd forint (51,5 százalék) fejlesztési célú, hosszú lejáratú hitel, 6,3 milliárd forint (26,1 százalék) rulírozó hitel, 2,8 milliárd forint (11,6 százalék) pedig a költségvetési év végén ki nem egyenlített folyószámlahitel volt. Ezek miatt az önkormányzatnak a 2011-2013-as időszakban 6,7 milliárd forint, 10,4 millió svájci frank és 21,1 millió euró tőke- és kamattörlesztést kell teljesítenie. Az önkormányzat minősített többségi tulajdonú gazdasági társaságainak kötelezettségei is befolyásolhatják a város pénzügyi egyensúlyát. A cégeknek 2011-től 3,8 milliárd forint és 3,8 millió svájci frank pénzintézeti kötelezettséget, 0,6 millió svájci frank lízingkötelezettséget, 1,6 milliárd forint szállítói tartozást, valamint 100 millió forint jogerős végzéssel lezárt, de ki nem fizetett, peres ügyekből származó kötelezettséget kell rendezniük. Ezek nem teljesítése kockázatot hordoz – állapította meg jelentésében az ÁSZ. Hozzátette, hogy az önkormányzat bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedései - álláshelycsökkentések, szabad kapacitások kihasználása, ingatlanok bérbeadása, térítési, bérleti díjak és helyi adók emelése – a 2007-2010-es időszakban 3,5 milliárd forinttal javította a város pénzügyi helyzetét. Az ÁSZ a pénzügyi egyensúlyi helyzet javítása érdekében azt javasolta

Botka László

(MSZP) polgármesternek, hogy dolgoztasson ki a folyamatban lévő és a tervezett beruházásokat, valamint egyéb kiadásokat teljes körűen felülvizsgáló - az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokra is kiterjedő - intézkedési tervet, amely kitér a bevételnövelő lehetőségekre is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.