Sport

Évzáró vacsorát tartottak a dorozsmai női kézisek + FOTÓK

Évzáró vacsorát tartottak a dorozsmai női kézisek + FOTÓK

2011. december 1., csütörtök
Évzáró vacsorát tartottak a dorozsmai női kézisek + FOTÓK
A Szeged-Kiskundorozsma KSE NB I/B-s együttese a Tisza Volán SC-vel együttműködésben két-három éven belül az elitben szerepelne - hangzott el az esten. Vacsorával egybekötött évértékelőre hívta a támogatókat, a szponzorokat és a városi sportbizottság tagjait a Szeged-Kiskundorozsma KSE elnöksége. A női kézilabdások "óévbúcsúztató" rendezvényén Kovács Zsolt elnök köszöntette az egybegyűlteket a Tisza Volán Szabadidőközpontban. Megjelent többek között Szentgyörgyi Pál, a sportbizottság elnöke és Mihálffy Béla alelnök, valamint Kosik Dénes önkormányzati képviselő is. A klub működését, eredményeit és céljait Pusztai Lajos ügyvezető ismertette. Összefoglalójából kiderült: a dorozsmaiak a 2004-es születésűektől kezdve a junior- és a felnőttcsapattal bezárólag tizenhárom korosztállyal foglalkoznak, összesen több mint 130 sportolót mozgatnak meg. Utánpótlás-nevelő munkájuk sikerét mutatja, hogy 2011-ben is két negyedik és egy nyolcadik helyezést szereztek országos szinten. A felnőttek szereplése miatt már korántsem ennyire elégedettek és boldogok: Farkas József lányai mindössze a kilencedik helyet érték el ősszel az NB I/B Keleti csoportjában. Semmi sincs azonban még veszve - hangzott el - hiszen a negyedikkel szemben mindösszesen három pont a hátrányuk. Tavasszal mindenkinek fel kell kötnie az alsóneműt, hiszen a cél a legjobb három közé kerülés - jelentette ki az ügyvezető. A klub vezetői komoly terveket szövögetnek, ennek jegyében kötöttek együttműködési szerződést a Tisza Volán SC-vel. Az NB I/B-s csapat novembertől Szeged-Dorozsma Tisza Volán néven szerepel a pontvadászatban. A gyümölcsözőnek indult kapcsolat, illetve a szegedi női kézilabdában körvonalazódó - olyannyira remélt - összefogás révén reálisnak tartják, hogy a lányok két-három év múlva a legjobbak között, az elitben indulhassanak. Ezt megerősítette Kővári Árpád, a Volán elnöke is, aki szerint fontos lenne, hogy a női kézilabda újra méltó helyére kerüljön a sportágak szegedi palettáján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.