Kultúra

Éremre került Giorgio Vasari + FOTÓK

Éremre került Giorgio Vasari + FOTÓK

2011. december 9., péntek
Éremre került Giorgio Vasari + FOTÓK
A híres olasz polihisztor, Giorgio Vasari születésének 500. évfordulója alkalmából készített emlékérmet mutatta be Zombori István történész a Millenniumi Kávéházban. Továbbá kettő, Szegedhez kapcsolódó könyv érkezését is bejelentette a sajtótájékoztatón. Az ötszáz évvel ezelőtt született, építészként, festőként és életrajzíróként is maradandót alkotott Giorgio Vasarira emlékeztek péntek késő délelőtt a Millenniumi Kávéházban. A kerek évforduló alkalmából a szegedi gyökerekkel bíró Munkácsy Mihály-díjas szobrász és éremművész, Tóth Sándor készített emlékérmet. A plakettet Zombori István történész mutatta be a kávéházban, aki kiemelte: Vasari munkássága Szegedet is érinti, hiszen nemrég egy eddig ismeretlen, sehol nem látott művét, az Angyali üdvözletet azonosították a városban. "Szeged városa kulturális szempontból megerősítette helyét a térképen ezzel a felfedezéssel" - mondta a történész.

A Vatikán is igényt tartott rá

A Szeged-Csanádi Egyházmegye, valamint a Magyar Egyháztörténeti Alapítvány kiadásában megjelent érme a szokásosnál vastagabb és nehezebb, 51 g súlyú, átmérője 42 mm. Bronzból és ezüstből is elkészítették, előbbit 5000 forintért, utóbbit pedig 35 ezer forintért lehet megvásárolni. Egyik oldalán Vasari arcképe látható (korábban ezzel a művével díjat is nyert Tóth Sándor), másik oldalára pedig a szegedi felfedezésű Angyali üdvözlet egy résztelét rakták fel. A kuriózumnak számító érme sikerét jól mutatja, hogy még a Vatikán is érdeklődött iránta, Tóth Sándor ezüst és bronz érméje a helyi múzeumot gazdagítja. Giorgio Vasari fiatalon került Firenzébe, ahol Michelangelo és Andrea del Sarto tanítványa volt, de leginkább Raffaello és Michelangelo római falfestményeinek a másolásával képezte ki magát. Tanult rajzolni, festeni, és ötvösséget is megsimerte. Firenzében nagyrészt a Medici-család szolgálatában állt, de tevékenykedett Arezzóban, Bolognában, Nápolyban, Velencében, Rómában, Riminiben, Ravennában, Urbinóban is. Michelangelóval igen jó kapcsolatot ápolt, festett képeket is a kartonjai szerint és az ő tanácsára építészeti tanulmányokat is folytatott. Művészi munkásságánál jelentősebbek művészetéletrajzai, amelyeket "Le Vite de’piu eccellenti Architetti, Pittori e Scultori Italiani…" címmel 1550-ben, majd bővítve 1658-ban jelentetett meg. Nagy valószínűséggel a reneszánsz szót is ő használta először.

Habsburg Ottó és a neves szegediek

További két örvendetes bejelentése is volt Zombori Istvánnak a sajtótájékoztatón: a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, és az Egyháztörténeti Alapítvány január végén egy önálló kötetben foglalja össze a nyáron elhunyt Habsburg Ottó Szegeden tett látogatásait. A politikus két alkalommal is járt Szegeden, hol egyetemi vezetőkkel, egyházi személyekkel találkozott, majd az egyetem aulájában több százan hallgatták meg beszédét. A látogatásról, Habsburg Ottó programjáról, a vele történt találkozókról és az itt készült, eddig sehol be nem mutatott fotókból áll majd össze a könyv. Egy másik, hiánypótló alkotás elkészítésébe is belefogott Zombori István. Egyfajta szegedi ki-kicsoda formájában gyűjtenék össze a Tisza-parti város legbefolyásosabb személyiségeit, közéleti, politikai szereplőit, valamint a Szegedi Tudományegyetem professzorait. "Szeged egyetemi város és politikai központ is egyben, ezért rendkívül fontos, hogy számba vegyük a város történelmét alakító legfontosabb személyeket" - mondta Zombori, aki szerint közel 1000 név kerül majd be a készülő műbe, amit a tervek szerint 2-3 évente bővített változatban ismét megjelentetnének. A könyv várhatóan a jövő év derekán jelenik meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.