Gazdaság

A fekete foglalkoztatás továbbra is jelentős probléma régiónkban

A fekete foglalkoztatás továbbra is jelentős probléma régiónkban

2011. december 15., csütörtök
A fekete foglalkoztatás továbbra is jelentős probléma régiónkban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt feladata, hogy következetes ellenőrzési tevékenységével visszatartsa a jogsértésektől, az adóelkerüléstől azokat, akik szándékosan elmulasztják adókötelezettségeik teljesítését. Az adóhatóság ezzel kapcsolatos ellenőrzési feladatai között szerepel a fekete foglalkoztatás kiszűrése, valamint a járulékfizetés vizsgálata.

A fekete foglalkoztatás jellemzően a versenyszféra terén valósul meg, melynek az egyik igen kedvelt foglalkoztatási formája az egyszerűsített foglakoztatás, mely 2010-ben váltotta fel a sok visszaélésre lehetőséget kínáló alkalmi munkavállalói (kék) könyvet. Lényeges változtatás a korábbi szabályozáshoz képest, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás kizárólag akkor jön létre, ha a munkáltató vagy interneten, vagy a 185-ös hívószámon, telefonon keresztül bejelenti az általa foglalkoztatni kívánt személyt. Fontos, hogy a munkavégzés megkezdése előtt kell megtörténnie a bejelentésnek. Amennyiben a bejelentés nem történik meg, a – revízió által munkavégzés közben felfedett – alkalmi/idénymunkást foglalkoztató vonatkozásában ugyanúgy be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatását állapítják meg az adóellenőrök, mintha hónapok óta bejelentés nélkül történt volna a munkavégzés. Egyszerűsített foglalkoztatás létrehozható nem csupán mezőgazdasági, illetőleg turisztikai idénymunkára, hanem egyéb alkalmi munkára is. Az ellenőrzési tapasztalatok alapján a fekete foglalkoztatás előfordulása továbbra is jelentős volumenű. Régiónk földrajzi elhelyezkedése folytán célállomása a többnyire szerbiai és romániai vendégmunkásoknak. A külföldi állampolgárok bejelentés nélküli alkalmazásához további negatívumok is társulnak, hisz például a feketegazdaságot erősíti az idénymunkások elszállásolása is. A közérdekű bejelentésre végzett, valamint a szúrópróbaszerű vizsgálatok tapasztalatai alapján a más jellegű gazdasági tevékenységet végzőknél esetenként kisszámú, legtöbbször egy-két fekete dolgozóval szemben a mezőgazdasági idénymunkát alkalmazóknál átlagban több tucat illegális munkavállalót találnak a revizorok, de volt olyan eset is, amikor közel 500 fő fekete foglalkoztatását kellett megállapítani. Egyes vállalkozók arra szakosodtak, hogy az alkalmi munkaerő-keresletet támasztók felé fekete munkaerőt közvetítsenek. A foglalkoztatási jogviszonyt érintő ellenőrzések során tapasztalt nagyfokú visszaélések miatt a foglalkoztatás szabályszerűségének ellenőrzése az adóhatóság kiemelt feladata marad a jövőben is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.